– Reggel hatkor ébresztő! Hideg vizes mosdás, utána torna. Hat negyvenkor reggeli. Hétkor indulásra készen állsz, tíz perccel később kilépsz az ajtón. Iskola után háromkor vége, onnan egyenesen karatéra – sorolta kérlelhetetlenül.
– Nem akarok karatéra járni! – tiltakozott egyszer Benedek.
A válasz egy csattanó tenyér volt az arcán.
A fiú szívből gyűlölte Leventét. Amikor kiderült, hogy a férfi több nővel is viszonyt folytat, és Renáta végül szakított vele, Benedek titokban megkönnyebbült. Anyja napokig zokogott, átkozta a férfit, és megesküdött, hogy többé nem enged senkit közel magához.
Egy esztendő viszonylagos nyugalomban telt el, majd felbukkant Márk, egy fiatal kutató, aki a magyar nyelv történetét tanulmányozta. A múzeumban ismerkedett meg Renátával, ahová egy barátnője csábította el.
Alig egy hét múlva már elválaszthatatlanok voltak. Egy hónap sem telt bele, Márk azt javasolta, költözzenek ki együtt az Egyesült Államokba. Renáta habozás nélkül igent mondott, ám a férfi feltételt szabott: Benedek nem tarthat velük.
– Szülhetsz nekem egy közös gyereket – mondta könnyedén.
Renáta gondolkodás nélkül beleegyezett. Az országban akkoriban nehéz volt megélni, a külföld pedig mesés lehetőségnek tűnt.
Sietve összecsomagolt, Benedeket Zsuzsannához vitte, és kapkodva búcsút vett tőle. Azt ígérte, legfeljebb egy-két hónap, és érte jön.
A fiú kilencéves volt. Hitte, hogy az édesanyja visszatér érte. Bármilyen szigorú és rideg volt is vele, számára Renáta maradt az egyetlen igazi, pótolhatatlan szülő.
Csakhogy senki nem érkezett érte. Zsuzsannától tudta meg évekkel később, hogy Renáta öt esztendő után hazaköltözött Magyarországra, majd férjhez ment egy tehetős miskolci vállalkozóhoz, és ott rendezte be az életét. A fiáról azonban többé nem érdeklődött.
Benedek végül úgy határozott, hogy az anyját egyszer s mindenkorra kitörli az életéből.
– Számára én nem léteztem. Legyen ez így ezután is – jelentette ki keményen.
Továbbra is segítette Zsuzsannát, gyakran felkereste, bevásárolt neki, elintézte az ügyeit, de Renáta neve tabuvá vált közöttük. A nagynéni néhányszor óvatosan mégis szóba hozta volna a testvérét, ám Benedek minden alkalommal ingerülten lezárta a témát, és határozottan megkérte, hogy többé ne említse előtte az anyját. Zsuzsanna megértette, és tiszteletben tartotta a kérését.
Az évek teltek. Benedek megnősült, két kislány édesapja lett. A feleségének őszintén elmesélte a múltját, nem szépített semmit. A lányainak csupán annyit mondott, hogy nekik nincs nagymamájuk apai ágon. Nem minden gyereknek adatik meg ez az ajándék – magyarázta –, és ők beérték ennyivel. Nem faggatták tovább.
Harminc év múltán aztán egy rég elfeledett hang csendült fel a telefonban. Két nappal későbbre beszéltek meg találkozót. Ezalatt a két nap alatt Benedek gondolatai újra és újra visszakanyarodtak a gyerekkorához, amelyből szinte minden melegség hiányzott. A legfontosabb pedig végképp: az anyai szeretet. Kilencéves korától Zsuzsanna nevelte, igyekezett pótolni, amit lehetett, de az űr sosem tűnt el teljesen.