– Mit akarsz tőlem? – kérdezte minden bevezetés nélkül, amikor odaért a parkban várakozó, meggörnyedt alakhoz.

Az egykor feltűnően csinos nőből alig maradt valami. Renáta megöregedve, megtörten állt előtte, tekintete könyörgő volt.

– Segítségre van szükségem… fiam – mondta rekedten, szándékosan használva azt a megszólítást, amelyet Benedek mindig elutasított. – Beteg vagyok.

A férfi arca rezzenéstelen maradt. A hajdani eleganciát felváltotta a megviseltség; az arcán mély nyomot hagytak az évek és a rossz döntések. Benedek számára ez az asszony idegen volt. Igaz, ő hozta világra, de azon kívül mit adott neki? Talán csak egy életre szóló bizonyosságot: a saját gyerekét soha, semmilyen körülmények között nem szabad magára hagyni.

– Sajnálom – felelte hűvösen. – De nem vagyok orvos.

Renáta lassan megrázta a fejét.

– Milyen kemény lettél… Emlékszem, milyen kedves kisfiú voltál. Szerettél engem.

– Az három évtizede volt. Most már mások töltik be a szívemet.

– Teljesen egyedül maradtam – panaszkodott az asszony. – Két hónapja meghalt a férjem. Az első házasságából származó gyerekei kiraktak a lakásból. Nincs hova mennem, pénzem sincs, a gyógyszereimet sem tudom kiváltani.

– Sajnálom – ismételte Benedek szárazon. – Valószínűleg megint egy családba avatkoztál bele, és más boldogtalanságára akartál építkezni. Most talán a saját hibáid következményeit viseled. Ehhez nekem nincs közöm.

– Tényleg ilyen kegyetlen lettél? – mosolyodott el keserűen Renáta. – Így beszél egy fiú az anyjával?

– Igen – bólintott határozottan. – Azzal az anyával, aki magára hagyta a gyerekét, és soha többé nem érdeklődött felőle, lehet így beszélni. Mennem kell.

– És én? – kérdezte elcsukló hangon. A szemében könny csillant.

Benedek meglepetten tapasztalta, hogy sem szánalmat, sem segíteni akarást nem érez. Belül csupán hideg üresség tátongott.

– Te? – vont vállat. – Éltél nélkülem harminc évig. Ezután is menni fog. Nem lesz újdonság.

Sarkon fordult, és elindult a park kijárata felé. Hosszú idő óta először érezte magát könnyűnek. Nem gyötörte lelkiismeret-furdalás, sem harag. A múlt végérvényesen mögötte maradt – mindazzal együtt, ami valaha a legfájdalmasabb volt az életében.