Eszter és Gergő szinte szárnyaltak az örömtől. Belátták, hogy önerőből aligha jutottak volna egyhamar autóhoz, főleg nem egy vadonatújhoz, egyenesen a szalonból. Ez az ajándék hatalmas könnyebbséget jelentett számukra.

Az idő telt, a mindennapok követték egymást. Nem sokkal később megszületett a kisfiuk, Márk, Lilla pedig időközben iskolás lett, első osztályba lépett. Gergő miskolci garzonját továbbra is bérbe adták, a lakbérből származó bevétel pedig stabil kiegészítést jelentett a családi kasszában.

Egy nap azonban váratlan telefonhívás érkezett.

– Kisfiam, eldöntöttem, hogy nem maradok tovább távol tőletek. Átköltözöm a városotokba – közölte Nikolett határozott hangon. – Munkát is találtam már magamnak.

Aztán kissé bizonytalanabbul folytatta:

– A lakásügy viszont bonyolultabb. Meghirdettem a miskolci otthonomat eladásra, és ha sikerül túladnom rajta, majd veszek egyet a közeletekben. De amíg az adásvétel lezajlik, nincs hol laknom. Nem húzódhatnék meg átmenetileg a te egyszobás lakásodban?

Gergő zavarba jött.

– Anya, örülök, hogy közelebb költözöl, tényleg. De a lakás most ki van adva. Nem tehetem meg, hogy egyik napról a másikra elküldöm a bérlőket.

Nikolett hangja megsértődött.

– Tehát a saját anyádat hagynád fedél nélkül? Nem gondoltam volna rólad ilyet… Ha neked ez így megfelel, majd keresek valami albérletet magamnak.

A szemrehányás célba talált. Gergőben felülkerekedett a lelkiismeret-furdalás, és estére kész döntéssel állt Eszter elé.

– Anyu jön. Ideiglenesen a lakásomban fog lakni. Beszéltem a bérlőkkel, egy héten belül kiköltöznek.

Eszter arca megfeszült.

– Ügyesen intézi a dolgokat az édesanyád – jegyezte meg keserűen. – A saját lakását még el sem adta, de a mi bevételi forrásunk máris ugrik. Eddig abból fizettük a rezsit. Most majd a fizetésünkből kell kipótolni.

Hiába próbált érvelni, Gergő hajthatatlan maradt. Nem tudta volna elviselni, ha az anyja haragszik rá. Így hát egy hét múlva Nikolett beköltözött az egyszobás lakásba.

Ettől kezdve a házasságukban egyre gyakoribbá váltak a súrlódások. Ráadásul Nikolett sem maradt tétlen: gyakran „véletlenül” olajat öntött a tűzre. Szinte minden hétvégén bejelentkezett, mondván, látni szeretné az unokákat, majd ott is maradt ebédre, sőt vacsorára is.

Arra azonban sosem vállalkozott, hogy levigye sétálni Márkot vagy kikérdezze Lillát a leckéből. Ő más szerepet választott magának. Leült a konyhában álló kis kanapéra, és onnan figyelte Esztert főzés közben.

– Feleslegesen főzöd ilyen sokáig azt a csirkét – jegyezte meg éles hangon. – Teljesen szét fog esni…

– Egy órája fő ez a hús, csak a gázt pazarlod! A krumplit pedig vághatnád apróbbra a levesbe, hamarabb megpuhulna, és még finomabb is lenne – folytatta Nikolett, miközben szemrebbenés nélkül osztogatta a kéretlen tanácsokat.

Amikor már látta, hogy Eszter arca megfeszül, szája vékony vonallá préselődik a visszafojtott indulattól, elégedetten átvonult a nappaliba. Ott Gergő töltötte a hétvégéjét a televízió vagy a számítógép előtt, mintha a külvilág nem is létezne. A fiához egyetlen bántó megjegyzést sem intézett; csendben letelepedett a közelében, mintha puszta jelenlétével is támogatná.