«Mit vársz tőlem? Hogy küldjem el a saját anyámat?» — Gergő dühösen
Mérgező hálátlanság fojtogatja a közös otthonunkat.
– Gyakorlatilag az anyósom pénzéből élünk! Ha ő nincs, most nem lenne saját, háromszobás lakásunk sem!
– Küldd el az anyádat, és adjuk ki újra a lakást bérbe!
– Te meg az édesanyád csak a pénzt nézitek! Megvette a lakást, rendben van, de nem kellene ezt állandóan az orrom alá dörgölni.
– Van neki miből segíteni, furcsa is lenne, ha a saját lányát magára hagyná. És mégis hová tegyem az anyámat? Elment az eszed?
Eszter és Gergő huszonhárom évesen kötöttek házasságot. Mindketten friss diplomások voltak, tele lendülettel és tervekkel. A lakhatás miatt nem kellett aggódniuk: mindkettőjüknek külön lakása volt, amelyet a szüleiktől kaptak indulásként.
Eleinte Eszter otthonában rendezkedtek be, ám nem telt el sok idő, amikor az édesanyja, Renáta, előállt egy váratlan javaslattal. Eladta a saját ingatlanát, az árát pedig a félretett pénzével kiegészítve egy tágas, háromszobás lakást vásárolt a fiatal párnak. Ő maga pedig beköltözött a lánya korábbi, kisebb lakásába.
– Hát, anyósom, ezt nem felejtjük el! – lelkesedett Gergő. – Óriási segítség ez nekünk!
Végre nem kellett egy szűk garzonban szoronganiuk, és a családalapítás gondolata is reális közelségbe került. A legnagyobb megkönnyebbülést az jelentette, hogy nem kellett hitelt felvenniük, és hosszú éveken át banki törlesztőrészleteket fizetniük.
– Szívesen, fiam – mosolygott Renáta. – Arra gondoltam, hogy a te lakásodat kiadhatnátok. A bérleti díj szép kiegészítése lehetne a fizetéseteknek.
Így is tettek. Rövid idő alatt találtak megbízható bérlőket az egyszobás lakásba. A befolyó összeget elsősorban a rezsire fordították, a fennmaradó részt pedig félretették egy külön számlán.
Gergő Eszter bátyjának vállalkozásánál helyezkedett el sofőrként. Nem egyszer élt a rokoni kapcsolat adta lehetőségekkel: előfordult, hogy hamarabb távozott, vagy később érkezett, mint kellett volna. Ugyanakkor gyakran panaszkodott, hogy szerinte nem becsülik meg eléggé anyagilag.
Eszter egy nagyvállalat humánerőforrás-osztályán kapott állást. Kezdetben egyszerű ügyintézőként dolgozott, de komoly előrelépési lehetőségekkel kecsegtett a pozíció.
Bár mindketten dolgoztak, a pénz valahogy mindig kevésnek bizonyult. Hol egy új televízióra volt szükség, hol a mosógép romlott el váratlanul. Emellett szerettek volna csinosan öltözködni, utazni, nyaranta a tengerhez menni – a kiadások sora végtelennek tűnt.
Másfél évvel az esküvő után megszületett a kislányuk, akit Lillának neveztek el. Amikor a baba betöltötte a hat hónapot, Renáta ismét meglepte őket valamivel.
– Úgy döntöttem, adok nektek pénzt autóra – jelentette ki határozottan. – Nem könnyű mostanában félretenni, az idők bizonytalanok, és egy kisgyerekkel amúgy is rengeteget kell majd jönni-menni…
…hiszen egy kisgyerekkel valóban állandóan úton van az ember: orvoshoz, bevásárolni, ügyeket intézni. Buszra szállni kényelmetlen, taxira költeni pedig kész vagyon.
– Maradt egy megtakarításom – tette hozzá Renáta. – A néhai férjemmel tettük félre éveken át. Úgy döntöttem, felbontom a betétet, és odaadom nektek az összegyűlt pénzt.
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz