– Megértette?

– Nem. Kijelentette, hogy többé be sem teszi a lábát abba az átkozott lakásba. És hogy számára én… megszűntem létezni.

Nóra lehunyta a szemét.

– Sajnálom.

– Én is – sóhajtott Márk. – Egy órán belül otthon vagyok. Készülj fel, mert hívni fog.

Nem tévedett. Tíz perccel később újra csörgött a telefon. Gabriella neve villogott. Nóra habozott, végül felvette.

– Elérted, amit akartál?! – harsant bele az asszony. – Szembefordítottad a fiamat az anyjával! Mindent érte tettem, most meg miattad kidobott!

– Senki nem dobta ki – próbált nyugodt maradni Nóra.

– Hallgass! Szétszakítottad a családomat! Elvetted tőlem a fiamat! Ezt soha nem felejtem el!

– Csak annyit kértem, hogy jelezze előre, ha jönni szeretne…

– Mit képzelsz magadról? Három éve még albérletben laktál! Ötvenezer forinttal segítettem nektek ennél a lakásnál! Most pedig kitiltasz?

– Nincs szó kitiltásról. Bármikor jöhet, csak egyeztessünk előtte.

– Soha többé nem megyek oda! Hallod? Soha! És a fiamat sem akarom látni. Számomra meghalt!

A vonal megszakadt.

Nóra lassan letette a telefont. A keze remegett, de nem lepődött meg. Sejtette, hogy ez csak a kezdet.

Márk egy órával később ért haza. Szótlanul ült le vele szemben.

– Hívott? – kérdezte.

– Igen.

– Mit mondott?

– Hogy többé nem jön. És hogy te… nem létezel számára.

Márk bólintott. Az arca rezzenéstelen maradt, de az állkapcsa megfeszült.

– Elmúlik – szólalt meg végül. – Balázs megígérte, hogy beszél vele. Azt mondta, pár hét, és lehiggad.

– És ha mégsem?

Márk Nóra szemébe nézett.

– Akkor sem változik a döntésem. Választottam. Téged választottalak, a közös életünket. Anyának ez nem tetszik, de ez az én felelősségem és az én döntésem.

Nóra lassan bólintott, majd áthajolt az asztalon, és az ujjai közé fogta Márk kezét.

– Köszönöm – suttogta.

– Nincs mit – felelte halkan a férfi. – Csak… adj egy kis időt. Hozzá kell szoknom ehhez az egészhez. Nem könnyű. Egyáltalán nem az.

Néhány percig így maradtak, összekulcsolt kézzel. A szél süvített az ablakok körül, az utcáról egy idegen hangja szűrődött fel, ahogy valakivel hevesen telefonált. A lakásban mégis különös csend ült.

A következő két hét megterhelő volt. Gabriella minden egyes nap felhívta Márkot. A férfi felvette a telefont, végighallgatta a szemrehányásokat, és többnyire hallgatott. Néha próbált magyarázkodni, de az anyja nem kívánt párbeszédet – csak ki akarta önteni a sértettségét és a haragját.

Nórát sem kímélte. Az első napokban még felvette a hívásokat, igyekezett nyugodtan beszélni, érvelni, tisztázni a félreértéseket. Aztán egy ponton abbahagyta. Már nem volt ereje újra és újra ugyanazt végighallgatni. Hamarosan furcsa üzenetek is érkeztek Márk rokonaitól. Volt, aki nyíltan őt hibáztatta a „családi széthúzásért”, mások csak éreztették a rosszallásukat.

Márk egyre komorabb lett. Látszott rajta, hogy a munkahelyén sincs minden rendben. Esténként a számítógép előtt ült, mintha minden a legnagyobb rendben volna, de Nóra észrevette a vállában a feszültséget, a tekintetében a fáradtságot.

Egy este a balkonon találta. A korlátnak támaszkodva nézett le az utcára.