– Bonyolult helyzetbe kerültek – magyarázkodott a férfi, fejét csóválva. – Nem volt más választásom.
– Nekik nem volt, de most nekünk lett egy rakás! – sóhajtott Réka. – Remek. Akkor kénytelenek leszünk mi is kölcsönt kérni.
Aztán hirtelen más is eszébe jutott.
– És az mit jelent, hogy fél éve nem érkezett bérleti díj a számlára? Elköltöztek a lakók? Miért nem kerestél újakat? Hat hónapja nem kaptunk egy fillért sem! Erről is beszéltünk!
– Áron alul nem akartam kiadni – válaszolta kitérően Gergő. – Normális összegért meg nem nagyon jelentkezett senki.
– Ingatlanközvetítőhöz is fordulhattál volna…
– Eszedbe ne jusson! Jutalékot kérnek! Inkább megoldjuk magunk.
– Fél éve „magunk” oldjuk meg – csattant fel Réka. – És az eredmény nulla bevétel! Erre még a gyerekek pénzét is odaadod kölcsön! És ha baj lesz, mit csinálunk?
– Valahogy csak kihúzzuk – felelte bizonytalanul Gergő.
– Kinek adtad? Biztos, hogy visszaadják? – kérdezte Réka, már szinte gépiesen.
– Anyának… és a húgomnak – motyogta a férfi, abban bízva, hogy talán nem hallatszik tisztán.
– Tessék?! – Réka szó szerint leült a legközelebbi székre, mert hirtelen elgyengült a lába.
Gergő zavartan megvonta a vállát.
– Most mi van ebben olyan… – kezdte, de a folytatás már ott vibrált a levegőben, és Réka arcáról látszott, hogy ez a beszélgetés még korántsem ért véget.
– Mi az, hogy „mi van ebben”? – csattant fel Réka, de már mozdult is.
– Azonnal hívd fel őket, és mondd meg, hogy egy forintot se költsenek el belőle! – kiáltotta, majd hirtelen megállt. – Nem… inkább mégsem. Túl jól ismerlek!
Olyan lendülettel pattant talpra, mintha nem harminckilenc éves volna, hanem egy dacos kamasz. Egyetlen határozott mozdulattal kitépte Gergő kezéből a mobilját. Ahogy átszáguldott a nappalin, a vezeték nélküli telefont is felkapta a tartójáról, és gondolkodás nélkül a táskájába süllyesztette.
A folyosón még a router sem kerülte el a figyelmét: kirántotta a konnektorból, a tápegységet pedig a kabátja zsebébe gyömöszölte.
– Réka, megőrültél? – hebegte Gergő, aki csak kapkodta a fejét.
– Én? Én pontosan tudom, mit csinálok! – vágott vissza az asszony. – Ez csak azért kell, hogy ne tudj előre szólni nekik!
Azzal kiviharzott a lakásból, becsapva maga mögött az ajtót.
Réka mindig úgy gondolta, hogy pénzügyekben nem szabad hirtelen dönteni. Előbb számolni kell, mérlegelni, csak utána lépni. Amikor férjhez ment, már rég nem volt naiv kislány, és pontosan tudta: a pénz nemcsak számolást, hanem fegyelmet is igényel.
Ezért aztán az esküvőn kapott összeget sem utazgatásra vagy apró-cseprő kiadásokra herdálták el. Inkább vettek belőle egy kis garzont a város szélén.
– Legalább nem kell albérletre költeni – mondta akkor elégedetten az újdonsült férjének. – És a szüleink nyakán sem fogunk lógni. Hidd el, így még a kapcsolatunk is jobb marad velük.
– Hát… végül is – bólogatott Gergő kissé megszeppenve, mert a dolgok ilyen gyors alakulására nem számított.
Ő ugyanis eredetileg azt tervezte, hogy a nászajándékból ad édesanyjának a lakásfelújításra. Logikusnak tűnt: oda akarta vinni az ifjú feleségét, így kézenfekvő lett volna rendbe hozni a lakást. Csakhogy mire észbe kapott, se pénz, se felújítás, se közös költözés nem lett a dologból.