Aztán egy este Gergő tétován megszólalt.

– Réka, mit szólnál hozzá, ha a garzonba beköltözne a húgom?

Réka azonnal felkapta a fejét.
– Úgy érted, hogy kibérelné tőlünk?

– Dehogy bérelné! – csattant fel Gergő. – A testvéremről van szó. Lakhatna ott ingyen, amíg szüksége van rá.

Réka lassan kifújta a levegőt.
– Mi nem így számoltunk – emlékeztette higgadtan. – Az a lakás a terveink része.

Gergő az ujjain kezdett számolni.
– Nézd, kapsz rendes ellátást a gyerekek után, az én fizetésem is stabil. Ha nem költekezünk észnélkül, simán bírjuk a törlesztőt. Amikor visszamész dolgozni, meg pláne. Legfeljebb pár évvel tovább fizetjük a hitelt. Mások húsz-harminc évig nyögik, mégis élnek valahogy.

– Mi nem „valahogy” akartunk élni – vágott vissza Réka. – A gyerekeknek akartunk félretenni. Nórának hamarosan különórái lesznek, a kicsik is nőnek, mint a gomba. És mire észbe kapunk, ott lesz az egyetem, a tandíj, minden egyéb.

– Ki tudja, lehet, hogy ösztöndíjasok lesznek – próbált könnyíteni Gergő.

– Persze, és akár meg is szűnhet a pénz létezni – felelte száraz iróniával Réka. – Nem. Ha a húgod ott akar lakni, lakhat. De fizessen érte. Tíz százalékkal olcsóbban adom neki, mint a piaci ár, de egy forinttal sem kevesebbért.

Gergő látta rajta, hogy hajthatatlan. Nem érdemes tovább feszegetni.

– Teljesen a gyerekekre van ráállva – panaszkodott később az anyjának és a húgának. – Nem tudok mit csinálni.

Erika természetesen ismét Rékát okolta mindenért, de Lilla váratlan ötlettel állt elő.

– És ha beköltöznék egy barátnőmmel? – vetette fel. – Neki azt mondanám, hogy a lakbér kétszer ennyi. A „kedvezményemmel” együtt is. Réka megkapja, amit akar, én meg gyakorlatilag ingyen lakom.

Gergő vállat vont.
– Ha a barátnőd belemegy…

– Vidékről jött, fogalma sincs az árakról – legyintett Lilla. – Akkor beszélj a feleségeddel!

Az alku megszületett. Lilla beköltözött a garzonba a barátnőjével. A lány fizette a teljes összeget, amelyből Lilla egy fillért sem adott tovább, hiszen „családi kedvezményben” lakott. Ha valami elromlott – csöpögött a csap, akadozott a zár –, Gergőt hívták.

Réka elégedett volt. Nem lett a lakásból ingyenes családi menedék, és a megállapodott összeg minden hónapban megérkezett a megadott számlára. Igaz, a pénz nem sokáig pihent ott.

Nem várta meg, hogy visszatérjen dolgozni. A férje takarékos szemléletét továbbgondolva komoly rendszert épített ki. A beérkező bérleti díjat nemcsak félretette, hanem különböző banki lekötések között forgatta. Folyamatosan figyelte, hol kínálnak jobb kamatot, és ha talált kedvezőbbet, átcsoportosította az egész összeget.

Minden döntés előtt precízen kiszámolta a számlazárási díjakat, az utalási költségeket, az új számla megnyitásának terheit. A kamatok közti különbség nem hozott látványos nyereséget, de még így is több volt, mintha a pénz tétlenül hevert volna egy régi, alacsony hozamú konstrukcióban.

Apránként gyarapodott a tartalék, és ez megnyugtatta. Persze időnként hozzá kellett nyúlni – de kizárólag a gyerekek érdekében. Vettek emeletes ágyat, később számítógépet, majd tabletet is. Az iskola hirtelen „gimnáziummá” avanzsált, szigorú dresszkóddal, így új egyenruhákra is szükség volt.