Eltelt egy hónap, és elérkezett Lilla születésnapja. Gergő váratlanul egy jelentősebb összeget utalt át a számlájára. Az üzenetben mindössze annyi állt: „Ajándék.”
„Köszönöm” – válaszolta röviden Lilla az üzenetküldő alkalmazásban.

Aznap este Benedekkel kettesben ünnepeltek. Lilla vett egy apró tortát a közeli cukrászdában, és szerényen megemlékeztek a napról. Nem dúskáltak a javakban: az ösztöndíj alig volt elég a mindennapokra, Benedek pedig hiába próbált rendszeresen pénzt csúsztatni neki, Lilla következetesen visszautasította. Nem akarta, hogy a nagyapja tartsa el.

Az idő közben észrevétlenül telt. Egy év múlva Lilla megszerezte a diplomáját. Gergő csak ritkán jelentkezett. Rövid üzenetekben érdeklődött: „Mi újság?” Eleinte Lilla dacosan nem reagált, később azonban higgadtabban válaszolt: minden rendben, sőt kifejezetten jól alakulnak a dolgai. Az apja elolvasta ezeket, de a beszélgetés sosem folytatódott tovább.

Egészen egy alkalomig.

Egy este Gergő hosszabb üzenetet küldött. Azt írta, nagy bajba került. Nóra somehow rávette, hogy átírassa rá a lakás két tulajdoni hányadát, amelyek addig az ő nevén voltak.

Amikor Eszter meghalt, Gergő az ő részét is a saját nevére íratta. Lilla akkor teljesen összetört, nem gondolkodott tisztán, és nem ellenkezett. Úgy érezte, az az egy tulajdoni rész, ami az övé maradt, bőven elég. Addig békességben éltek, soha nem volt köztük vita – miért kételkedett volna az apjában?

A saját tulajdoni lapja azóta is ott lapult a dokumentumai között, egy vastag mappában, annak a nagy táskának az alján, amellyel annak idején elhagyta az otthonát. Most hálát adott magának az előrelátásáért.

– Nahát… kezdődik a történet második felvonása – mormolta maga elé, miután végigolvasta az üzenetet. – Apa földönfutó lett a saját lakásában.

Gergő részletesen leírta, hogyan történt. Állítása szerint ajándéknak szánta az egészet, de az ingatlanos azt javasolta, papíron inkább adásvételként bonyolítsák le, mert az kedvezőbb. Így „eladta” a részeit – persze pénzt nem kapott érte, hiszen Nóra nem fizetett neki egy fillért sem. Amint azonban a papírok aláírásra kerültek, a nő viselkedése gyökeresen megváltozott. Hideggé és távolságtartóvá vált. Aztán közölte, hogy beteg az édesanyja, és elköltözött hozzá ápolni. A nagy szobát – azt, amelyikben valaha Lilla lakott – kiadta bérlőknek. És amint letelik a törvényes várakozási idő, a megszerzett tulajdonrészt is értékesíteni akarja.

– Akkor én is túladok a saját részemmel – döntötte el Lilla. – Oldja meg apa azt, amit maga rontott el. Ott van bejelentve, az utcára nem tehetik. Majd megtanul együtt élni idegenekkel.

Időközben Lilla állást talált. Az első hónapokban még Benedeknél maradt, mert a nagyapja kérlelte, hogy ne költsön albérletre.

– Erősödj meg előbb, teremts biztos alapot! Ráérsz még külön költözni – biztatta mosolyogva Benedek.

Lilla mély hálát érzett iránta. Nélküle sokkal nehezebb lett volna talpra állnia. Néhány hónappal később azonban értékesítette a tulajdoni hányadát, és az árából – kiegészítve hitellel – vásárolt egy kis garzonlakást. Mindennél jobban vágyott egy helyre, amely valóban csak az övé.

Gergő kétségbeesetten próbálta lebeszélni.

– Kislányom, te mindig okos voltál… ne hozz elhamarkodott döntést! Ha eladod a részedet, vadidegenek költöznek be, és engem is kiszorítanak onnan. Gondolj bele… Hová menjek? Mit kezdjek magammal?

Végül találkoztak egy parkban. Lilla megdöbbenve látta, mennyit öregedett az apja. Az arca megviselt volt, a tartása megtört. Most már biztosan nem akadt volna olyan Nóra, aki akár csak rápillant. Bár – gondolta keserűen – talán akkor sem szerelem volt az egész, csupán számítás.

– És azon elgondolkodtál valaha, hogy én hová mehettem volna? – kérdezte halkan. – Amikor Nóra kitett a saját otthonomból, téged ez egyáltalán nem zavart. Nem vetted észre, hogy cserbenhagytál. Neked fontosabb volt a fellángolás, az érzelmi mámor. Én pedig megtanultam nélküled élni. Van munkám, saját lakásom lesz. Jól vagyok. Benedek befogadott, amikor senkim sem maradt.

Ezzel felállt a padról. Nem nézett vissza. Léptei határozottan koppantak a kavicsos úton. Előtte már nem a múlt állt, hanem egy új, saját maga által épített élet.