— És ez még nem minden. Bementek a Benedekkel közös hálószobánkba, elővették az új horgászbotját a tokból, és kettétörték.

— Tényleg? — kerekedett el Emese szeme, de a hangjában inkább közöny csengett, mint meglepetés. — Ugyan már, Zsuzsa, gyerekekről beszélünk. Játszanak. Nem lehet minden csínytevésért megszidni őket. Nem szándékosan csinálták.

— Nem szeretnék vitát — felelte halkan Zsuzsanna. — Csak azt kérem, hogy tartsd rajtuk a szemed. Nekem nincs energiám állandóan utánuk rendet rakni.

Emese sértődötten felszegte az állát, méltóságteljesen elsétált mellette, és már az ajtóból vetette oda:

— Inkább kimegyek levegőzni. Semmi kedvem itt maradni.

Aznap este Benedek sem rejtette véka alá a bosszúságát.

— Mondd meg őszintén, Zsuzsa, miért kell nekünk ez az egész? — fakadt ki, amint hazaért a munkából. — Fáradt vagyok, pihenni szeretnék, erre olyan lármát csapnak, hogy majd szétrobban a fejem! Az új horgászbotom egy hétig sem bírta miattuk. Miért kellett egyáltalán befogadni őket?

— Tudom, de mégiscsak a testvérem — sóhajtott Zsuzsanna. — Nem volt szívem elküldeni. A botot pótoljuk, ne aggódj.

A vázák sorsáról inkább hallgatott.

Benedek szigorú ember volt, Gergőt is kemény kézzel nevelte. Nehezen viselte, ha a gyerekek féktelenül viselkedtek, és egyszerűen nem értette, hogyan lehet ennyire fegyelmezetlenül élni.

A következő reggel újabb csapással indult. Zsuzsanna a konyhában sürgött-forgott, hogy mindenkinek elkészüljön a reggeli, közben a gyerekek kiszöktek a kertbe. Mire észrevette, már három eperágyás hevert letaposva. A gondosan nevelt palánták szinte felismerhetetlenné váltak.

Ez már sok volt.

— Márk! — szólt rá a legidősebbre. — Tizenkét éves vagy. Igazán ügyelhetnél a kisebbekre. Mit kerestetek a veteményesben? Még virágba sem borult az eper, nemhogy termett volna! Ki mondta, hogy oda bemehettek?

Márk duzzogva grimaszolt, majd rohant panaszkodni Emesének. A nagymama nem is késett a válasszal.

— Zsuzsa, én nem szoktam kiabálni az unokáimmal, és téged is arra kérlek, hogy fogd vissza magad. Nem történt tragédia. Ültetsz majd másikat. Ennyi az egész.

— Nekem komoly utánajárásomba került, hogy ezt a fajtát beszerezzem! — csattant fel Zsuzsanna. — És miért nekem kellene újraültetni bármit is a saját kertemben? Nem lenne egyszerűbb, ha végre te figyelnél rájuk? Nem tudok egyszerre mindent csinálni!

— Hadd játsszanak — legyintett Emese. — Pihenni jöttem, nem gyerekfelügyelőnek.

Két nappal később aztán betelt a pohár. Zsuzsanna épp időben ért oda a pajtához, amikor észrevette, mivel foglalatoskodnak a gyerekek. Egy nejlonzacskót próbáltak letuszkolni a tehén torkán, nevetgélve, mintha csak újabb tréfa volna.

A látványtól megdermedt. Tudta, hogy egy ilyen „játék” az állat életébe kerülhet. Abban a pillanatban világossá vált számára, hogy ezt így nem hagyhatja tovább.

A harag úgy csapott fel benne, mint a száraz avarba dobott szikra. Miután alaposan leteremtette a gyerekeket, Zsuzsanna berontott a házba, ahol Emese kényelmesen hevert a kanapén.

— Ennek most azonnal vége — mondta ellentmondást nem tűrően. — A nyaralásod befejeződött. Pakoljatok, és induljatok haza!