Most azonban a bizonytalanság gyökeret vert benne. Ugyanakkor nem akarta alaptalan gyanúsítgatással mérgezni a kapcsolatukat. Mi van, ha Márk valóban ártatlan? Lehet, hogy valami nemes szándék vezérli – talán meglepetést tervez számára. Az is lehet, hogy egyszerűen csak kimerült a sok mellékállástól, és igazságtalan lenne számon kérni rajta a feledékenységet. Végül igyekezett elhessegetni a nyugtalanító gondolatokat.

A nyár közepén, egy szabad hétvégén nagytakarításba kezdett. Az előszobában indított: még mindig ott lógtak a vastag kabátok és esőköpenyek, amelyeket tavasszal kellett volna eltenni. Mielőtt a szekrény mélyére pakolta volna őket, megszokásból átnézte a zsebeket, nehogy őszre ott felejtett papírzsebkendők hulljanak ki belőlük.

Amikor Márk ballonkabátjának belső zsebébe nyúlt, ujjai egy összehajtogatott papírdarabot érintettek. Kihúzta, kisimította, és látta, hogy egy hivatalos irat részlete került a kezébe. A fejlécen ez állt: „Adásvételi szerződés…”. Nóra tekintete megakadt a sorokon, és érezte, hogy a papíron még további, jelentőségteljes szöveg folytatódik.

A papíron a címsor után csupán néhány félbeszakadt sor maradt, amelyekből annyi volt kihámozható, hogy valaki valamit értékesíteni készül valaki másnak.

– Ez meg micsoda…? – suttogta maga elé.

Az apró fecnit forgatta az ujjai között, mintha attól több információt préselhetne ki belőle. Nem derült ki, pontosan milyen vagyontárgyról van szó, sem az, kik lennének a szerződő felek. Gyanakvóan benyúlt a kabát másik zsebébe is, és ott is talált egy hasonló, kitépett darabot. Gyorsan átfutotta. Némi megkönnyebbüléssel állapította meg, hogy se dátum, se aláírás, se iktatószám nem szerepel rajta. Vagyis minden bizonnyal csak egy tervezet. De akkor is: mit akart Márk eladni?

Nóra félbehagyta a pakolást, és egyenesen a hálószobába ment, ahol a közös irataikat tartották. A diplomatatáska mindig gondosan rendszerezve állt a szekrény mélyén; mindennek megvolt a maga helye, hogy szükség esetén azonnal elő lehessen venni. Most azonban, amikor felnyitotta, megdöbbenve látta, hogy a papírok összevissza hevernek. Tulajdoni lapok, biztosítási kötvények, különféle szerződések és igazolások keveredtek egymással, mintha valaki kapkodva túrta volna át az egészet.

Ez még nyugtalanítóbb volt, mint maga a talált papírdarab. Nyilvánvaló volt, hogy rajta kívül csak Márk férhetett hozzá. A felismerés lassan, de kérlelhetetlenül ülepedett le benne: a férje titokban intéz valamit. Nóra megállt a nyitott táska fölött, és próbálta higgadtan végiggondolni, hogyan reagáljon. Jelenetet rendezni most nem tűnt bölcs döntésnek. Inkább úgy határozott, egyelőre nem árulja el, hogy bármit is sejt. De a gondolat, hogy a háta mögött zajlik valami, belülről rágni kezdte, mint egy alattomos féreg. Mit akarhatott pénzzé tenni?

Nem kellett sokáig várnia az újabb furcsaságokra. Márk néhány nappal később különös beszélgetéseket kezdeményezett. Nórának volt egy második lakása, amelyben a nagymamája élt. A férfi egyre gyakrabban hozta szóba, hogy talán ideje lenne az idős asszonyt Nóra szüleihez költöztetni, a felszabaduló ingatlant pedig bérbe adni. Szerinte ez jelentősen növelné a bevételeiket. Nóra azonban hallani sem akart róla. Az ötlet hidegen hagyta, sőt kifejezetten taszította. Ráadásul az utóbbi időben Márk feltűnően sokat foglalkozott a pénzzel. Állandóan az árak emelkedésére panaszkodott, minden kiadásról részletes elszámolást kért, holott a családi kasszába egyenlő arányban fizettek be. Ez a hirtelen jött szigorúság egyre inkább aggasztotta Nórát.