Nem sokkal később újabb kellemetlen meglepetés érte. Márk rendszeresen túlórázni kezdett. Akárhányszor próbálta megtudni, mi indokolja a késői hazaérkezéseket, csak legyintett. Azt állította, a munkahelyén egy új projekten dolgoznak, amely sehogy sem akar összeállni, ezért kénytelenek bent maradni.

Nóra azonban hamarosan rájött, hogy ebből egy szó sem igaz. Egy keddi estén, amikor Márk hazaért, a telefonját az előszobában hagyta, majd vacsora után a fürdőszobába ment. Ekkor megszólalt a készülék. Nóra azonnal odasietett, hogy megnézze, ki keresi. A kijelzőn Márk egyik kollégájának neve villogott. Óvatosan felvette a hívást.

– Szevasz, Márk! Ne haragudj a késői zavarásért, de beszélnünk kellene! – hangzott a vonal túlsó végén egy energikus férfihang.

Nóra szinte észrevétlenül kifújta a levegőt. Valahol mélyen attól tartott, hogy egy női hang szólal meg, aki álnevet használ.

– Nóra vagyok. Márk épp… elfoglalt. Valami sürgős? A projekttel kapcsolatban keresed?

– Miféle projekttel?

– Hát az újjal. Azt mondta, azon dolgoztok, és ezért maradtok bent mostanában.

A vonal túlsó oldalán rövid csend támadt.

– Milyen projektről beszélsz? – morogta félhangosan a kolléga, majd gyorsan hozzátette: – Ja… izé… nem, semmi ilyesmi. Csak szólni akartam, hogy holnap nem megyek be, és jó lenne, ha Márk átvenné a feladataimat.

– Értem. Rendben, átadom neki az üzenetet. Vissza fog hívni – felelte Nóra, majd bontotta a vonalat.

Ennyi bőven elég volt ahhoz, hogy megerősítse a gyanúját. Márk hazudott. Mégsem szólt semmit. Amikor a férfi kijött a zuhany alól, Nóra tárgyilagos hangon közölte, hogy kereste a kollégája, és továbbította az üzenetet. Nem tett fel kérdéseket, nem fűzött hozzá megjegyzést.

Az elmúlt napok eseményei végül arra késztették, hogy utánanézzen a közös bankszámlájuknak. A számlát közvetlenül az esküvőjük után nyitották, és minden hónapban félretettek rá egy kisebb összeget. Nóra a kezdetektől nem foglalkozott a tranzakciókkal; megbízott Márkban, és úgy gondolta, a megtakarításuk biztonságban van. A pénz gyarapodott, a bank pedig kamatot is fizetett rá, így idővel szép kis tartalék gyűlt össze. Most azonban, a történtek fényében, Nóra úgy érezte, ideje saját szemével is megnézni, mi történik a számlán.

Nóra nehezen tudta felidézni, hová rejtették annak idején a banki belépéshez szükséges jelszót. Végül egy gyűrött, kávéfoltos cetlire bukkant egy régi irattartó alján. Gyorsan elővette a laptopját, belépett az internetbankba, és amit ott látott, az újabb gyomorszorító meglepetést tartogatott számára. Az egyenleg meg sem közelítette azt az összeget, amire számított – nagyjából a harmada maradt csak annak, amit fejben összeszámolt.

Részletes számlakivonatot kért le. A dokumentumból kiderült, hogy az első, jelentős pénzfelvétel körülbelül nyolc hónappal korábban történt. A második alkalom pedig egészen friss volt – szinte egybeesett azzal az időszakkal, amikor a régi pólók közül előkerült az idegen női parfüm illata.

– Ez csodás – morogta magában keserűen. – A férjem szépen, csendben megcsapolja a közös megtakarításunkat, én pedig mit sem sejtek az egészről.