Az elhatározás szinte azonnal megszületett benne. Nem hagyhatja annyiban. Másnap személyesen ment be a bankba, és hivatalos, pecséttel ellátott kivonatot igényelt. Úgy érezte, szüksége lehet rá bizonyítékként, ha a jövőben számonkérésre kerülne sor. Nem akart vádaskodni alaptalanul – de nem akart többé vakon bízni sem.

– Most komolyan, el tudod ezt hinni? – fakadt ki Rékának ebédszünetben, amikor újra találkoztak.

– Ez hihetetlen… De mire költi a pénzt? Van valaki más a képben?

– Fogalmam sincs. Nem láttam, hogy konkrét nővel találkozna. Viszont a munkahelyi „projektről” egyre több zagyvaságot beszél, és továbbra is későn jár haza.

– Lehet, hogy valami zűrös ügybe keveredett?

– Az is lehet. Csak azt nem tudom, mibe.

A választ Nórának kellett megtalálnia. Elhatározta, hogy a saját kezébe veszi az ügyet. Először Márk laptopját és telefonját próbálta átnézni, de mindkettőt jelszó védte. Ráadásul biztos volt benne, hogy a férje azonnal észrevenné, ha valaki megpróbálná feltörni az eszközeit. Óvatosnak kellett maradnia; nem akarta idő előtt felfedni a gyanúját.

Így maradtak a régi, bevált módszerek. Tudta, hogy Márk mostanában legalább három órával később ér haza, mint korábban, ezért ennek megfelelően szervezte a napját. Egyik este elindult, hogy követi. Elsőként a munkahelyére ment, de ott nem talált nyomát.

Másnap korábban érkezett az irodaházhoz. Egyszerű, feltűnésmentes melegítőt húzott, és az utca túloldalán várakozott. Márk tíz perccel a hivatalos munkaidő vége után lépett ki az épületből. Határozott léptekkel indult el a főút irányába. Nóra kellő távolságot tartva követte.

A férfi egy új építésű lakónegyed felé tartott, majd eltűnt egy kapualjban, amely egy tágas, többemeletes házakkal körbevett udvarra nyílt. Nóra megtorpant. Ha tovább megy, könnyen észreveheti. Ráadásul minden bejáratnál kaputelefon volt – esélye sem lett volna bejutni feltűnés nélkül. És mit tenne odabent? Jelenetet rendezni nem akart. Az volt a célja, hogy csendben kiderítse az igazságot.

Hazafelé menet végleg szertefoszlott benne a remény, hogy a titokzatos „projekt” valóban létezik. Otthon azonnal a számítógéphez ült, és rákeresett a címre. A keresőmotor sorra dobta fel az ott működő vállalkozásokat – jelenlegieket és korábbiakat egyaránt. De egyik sem kapcsolódott informatikához, és egyiknek sem lehetett szüksége Márk szaktudására. A környéken üzletek, közjegyzői irodák, edzőtermek, fodrászatok és szépségszalonok sorakoztak.

Márk viselkedése időközben még gyanúsabbá vált. Esténként hosszú, zavaros történeteket adott elő a munkájáról, de Nóra egyre biztosabb volt benne, hogy ezek kitalációk. Egyre erősebben érezte: talán már nem is dolgozik ott.

Nem sokkal később bizonyítékot is talált. A férfi hátizsákjában, iratok közé csúsztatva rábukkant egy dokumentumra, amely a munkaviszony megszűnését igazolta. A papír hideg tényei szinte mellbe vágták.

Néhány nappal később sikerült kifigyelnie a telefon feloldókódját is. Amint alkalma nyílt rá, remegő kézzel megnyitotta a névjegyzéket. Egy bejegyzés különösen szemet szúrt: „Emese Rijékai”.