Nóra kérésére Réka felhívta a számot, hogy megtudják, ki áll a név mögött. A próbálkozás azonban nem járt sikerrel. A vonal másik végén egy fiatal nő szólt bele, majd szinte azonnal bontotta a hívást.

Ekkor más eszközökhöz folyamodtak. Közösségi oldalakon kezdtek kutatni a titokzatos Emese után. Az egyik profiloldalon találtak is egy fényképet: a fiók tulajdonosa egy férfival állt rajta. A kép hátulról készült, mégis volt valami ismerős a férfi tartásában, a vállainak ívében. Nóra szíve kihagyott egy ütemet, mert a képen látható alakot könnyedén felismerte: a saját férje volt az.

A felismerés úgy hasított belé, mintha jeges vízzel öntötték volna le. Hiába látszott a férfi csak hátulról a képen, Nóra minden mozdulatából, a vállai tartásából, a fej enyhe billentéséből tudta: Márk az.

Képtelen volt elfogadni a gondolatot, hogy a férje megcsalja. Az agya tiltakozott, újra és újra azt suttogta, hogy félreértésről lehet szó. Még azt is könnyebben megemésztette volna, hogy titokban pénzt vett ki a közös számlájukról, vagy hogy a régi lakásuk eladásán mesterkedik. De a hűtlenség… azt nem.

Amikor este hazaért, Márk már otthon volt.

– Ma ilyen korán? – csúszott ki Nóra száján a meglepett kérdés, hiszen mostanában szinte sosem látta őt naplemente előtt.

– Sikerült elszabadulnom a melóból – felelte a férfi rezzenéstelen arccal.

Nórában forrt a düh. Legszívesebben azonnal számon kérte volna: „Hazudsz nekem!” De valami belső óvatosság visszatartotta. Nem akarta idő előtt felfedni, mit tud. Inkább arra hivatkozott, hogy fáj a feje, és lefeküdt. Az alvás azonban elkerülte; a sötétben feküdt, lehunyt szemmel, de minden idegszála ébren volt.

A konyhából tompa suttogás szűrődött be.

– Még nem írtam alá… – hallotta Márk hangját. – De hogyan intézzem el? Mi van, ha rájön? Nem ért hozzá különösebben… de azért nem teljesen naiv… Fogalmam sincs, hogy tukmáljam rá a papírokat…

Nóra gyomra görcsbe rándult. „Szóval alá akar íratni velem valamit. Biztosan az adásvételi szerződés az. El akarja passzolni a lakásomat.”

Másnap már nem habozott.

– Még mindig nem tudom, jól döntöttem-e – vallotta be később Rékának.

– Szerintem nem volt más választásod – jelentette ki barátnője határozottan. – A két ingatlan a te neveden van. Ha hagyod, mindent elherdál. A végén még az utcán találod magad.

Nóra adott magának egy utolsó esélyt: ha Márk belátható időn belül őszintén elé áll, és tisztázza a helyzetet, visszavonja az elhatározását. De a férfi ugyanúgy kerülte a komoly beszélgetéseket, mint addig. Valahányszor Nóra megpróbálta szóba hozni a jövőt vagy a pénzügyeket, Márk kitért a válasz elől.

A döntő pillanat péntek reggel jött el. A konyhaasztalnál ültek egymással szemben, indulás előtt.

– Arra gondoltam, kiadhatnánk a lakást – kezdte Márk látszólag könnyedén. – Már találtam is valakit, aki segít megbízható bérlőt keresni. Nem jönne rosszul a plusz bevétel.

– Talán igazad van – felelte Nóra megfontoltan.

– Azt mondták, jobb, ha szerződést kötünk.

– Természetesen. Másképp nem is érdemes. Ki tudja, kit enged be az ember, aztán még kitenni sem lehet.