– Pontosan. Össze is állítottunk egy megállapodást. De mivel a lakás a te neveden van, neked kellene aláírnod.

– Rendben. Csak siessünk, mindjárt indulnom kell.

Márk sietve eltűnt a nappaliban, majd papírokkal a kezében tért vissza. Nóra szomorúan nézett utána – mennyire nem ismeri már ezt az embert.

– Ki ajánlotta ezt a nagyszerű ötletet? – kérdezte, miközben átvette a dokumentumokat.

– A munkahelyemen megismertem egy lányt… – felelte Márk, kerülve a tekintetét. – Az apja jogász, ő segített.

Nóra tudta, kiről van szó: Emeséről.

– Itt és itt kell aláírnod – mutatta a férfi türelmetlenül.

Nóra a papír fölé emelte a tollat, majd hirtelen megfordította a lapokat, és alaposan olvasni kezdte a szöveget. Márk arca elsápadt.

– Tényleg ennyire ostobának gondolsz? – nézett fel rá élesen. – Azt hiszed, nem látom, mi zajlik a hátam mögött?

A férfi némán ült, mintha földbe gyökerezett volna a nyelve.

– Tudok Emeséről. Miatta akarod eladni a lakásomat? Fészket építenél neki az én pénzemből? Erről szó sem lehet.

Nóra előhúzott a táskájából egy másik iratot, és keményen az asztalra csapta.

– Nem kapsz semmit. Beadtam a válókeresetet, és kérem a vagyon hivatalos megosztását.

A procedúra hosszadalmas és kimerítő volt. A tárgyalások során derült ki, hogy Emese beszélte rá Márkot egy saját vállalkozás indítására, amelynek beindításában az ő édesapja segített volna. Emese maga is informatikai területen dolgozott, és komoly hasznot remélt az üzletből. A lakás eladásából származó összeg fedezte volna a kezdőtőkét.

Nóra azonban minden szükséges lépést megtett, hogy megvédje a tulajdonát. Végül úgy zárult a válás, hogy anyagilag alig érte veszteség.

Egyetlen dolgot leszámítva.

Valami sokkal értékesebbet veszített el: a férfiakba vetett hitét. Amikor később új kapcsolatba kezdett, már jóval óvatosabb volt. Nem adta könnyen a bizalmát, minden gesztust kétszer is mérlegelt.

Talán így volt helyes.