A beszélgetés után Réka hazament. Márk az előszobában várta. Borostás volt, karikás szemmel, láthatóan lefogyva.

— Réka! Visszajöttél!

Szinte rávetette magát, szorosan átölelte.

— Ne haragudj! Ostobán viselkedtem! Téged kellett volna védenem, nem anyám mögé bújni!

— Márk, levegőt sem kapok — nevetett fel Réka, miközben kibontakozott az ölelésből. — Le kell ülnünk és komolyan beszélnünk.

A kanapén egymás mellé telepedtek, és Réka elmesélte a kávézóban történteket.

— Nálam is járt — vallotta be Márk. — Miután elmentél. Hosszasan beszélgettünk. Életemben először mondtam ki neki, hogy nincs mindig igaza. Hogy a gondoskodása néha fojtogató. Nehéz volt, de muszáj volt megtennem.

— Mit szólt hozzá?

— Először megsértődött. Aztán sírt. Végül bevallotta, hogy retteg az egyedülléttől. Hogy belém kapaszkodik, mert másba nem tud.

Réka megszorította a férje kezét.

— Szüksége lenne saját elfoglaltságokra. Barátokra. Talán egy társra is.

— Javasoltam neki, hogy menjen el jógázni. Mindig érdekelte, csak halogatta.

— Ez jó kezdet lehet.

Egy ideig csendben ültek, majd Márk Rékára nézett.

— Meg tudsz bocsátani? Adsz még egy esélyt nekünk?

— Egy feltétellel — felelte határozottan. — Mi ketten egy csapat vagyunk. Bármi történik, egymás mellett állunk. Nem te és az édesanyád egy oldalon, én pedig a másikon, hanem mi együtt.

— Ígérem. Mindig melletted leszek.

Fél év telt el. A mindennapok lassan kisimultak. Emese valóban beiratkozott jógára, új ismeretségeket kötött, sőt egy csoporttársával randizni is kezdett. Amikor átjött Rékáékhoz, előtte mindig telefonált, és sosem maradt késő estig.

Egyik este hárman ültek a konyhában tea mellett, amikor Emese váratlanul megszólalt:

— Azt hiszem, ideje lenne unokán gondolkodnotok.

Réka és Márk összenéztek, felkészülve egy újabb ütközetre. Emese azonban felemelte a kezét.

— Nyugalom! Nem utasításnak szántam. Csak egy gondolat volt. A döntés a tiétek. Amikor készen álltok rá, akkor jöjjön a baba. Én pedig igyekszem olyan nagymama lenni, aki csak hívásra érkezik, és nem osztogat kéretlen tanácsokat.

Mindhárman felnevettek.

Réka a férjére, majd az anyósára pillantott, és arra gondolt: néha éppen a válságok tanítanak meg bennünket arra, hogyan húzzuk meg a határainkat, és miként építsünk valódi, erős családot.