Egy pillanatra felnézett, majd higgadt hangon folytatta:

– Benedek, az ön része öt és fél ezer forintra jött ki. Háromezret már kifizetett, tehát még kettő és féllel tartozik. Vivien, a „csomag elvitelre” és a vacsora együtt hatezer forintot tesz ki. Ebből három hiányzik.

Ezután lassan Ildikóra emelte a tekintetét.

– Ildikó, az igazságosság nem azt jelenti, hogy valaki mindent áll, aztán még őt hibáztatják. Az a korrekt, ha mindenki vállalja a saját kívánságainak és étvágyának következményét. Ha ez egy hivatalos megállapodás lenne, akár jogalap nélküli gazdagodásról is beszélhetnénk. De mivel rokonok vagyunk, a helyzet még kellemetlenebb.

A konyha sarkából halk szipogás hallatszott. Minden fej egyszerre fordult arra. Márk összegömbölyödve ült a fotelben, mintha a háttámlába akarna olvadni.

– És Márk… – Emese hangja most először veszített keménységéből. Eszébe villant az este képe.

Ahogy a kisfiú félénken a szépen felszeletelt hús felé nyúlt, és Hajnalka rácsapott a kezére: „Ehhez ne nyúlj! Az a felnőtteknek van! Egyél krumplit.” Ahogy Vivien undorodva húzódott el tőle, amikor véletlenül kilöttyintette a levet: „Na tessék, már össze is maszatol mindent… pont olyan, mint az iszákos apja.” És amikor ajándékosztáskor Ildikó csak annyit mondott: „Neki nem kell külön meglepetés. Kap enni, az épp elég.”

Emese odalépett a fiúhoz.

– Márk – mondta tisztán, Hajnalkára szegezett pillantással –, két kanál pürét és egyetlen savanyú uborkát evett. Mert önök megtiltották neki a húst. Spórolni akartak a gyerek gyomrán?

– Falánk, mint a veszedelem! Ha hagyjuk, mindent befal! – csattant fel Hajnalka éles hangon. – Nem ezért jöttünk! Te most megszégyenítesz minket!

– Én? – Emese szája sarkában halvány mosoly jelent meg. – Nem, én csak számolok. A számok nem részrehajlók. Nem hazudnak, és nem is éreznek együtt senkivel. Önök pénzt akartak, igaz?

A kardigánja zsebéből előhúzott egy ötezres bankjegyet.

– Tessék… ez az a bizonyos „hiányzó” összeg.

Ildikó tekintete mohón felcsillant, Vivien előrébb hajolt a székén.

Emese azonban visszafordult Márkhoz, megfogta a vékony kis kezét, és belecsúsztatta a pénzt.

– Ez a tiéd. Vegyél rajta, amit szeretnél: építőkészletet, csokoládét vagy bármi mást. Ez a te részed az igazságból.

– Megőrültél?! – förmedt rá Benedek. – Ennyi pénzt egy gyereknek? Úgyis azonnal elveszik tőle!

– Csak próbálják meg – felelte Emese csendesen, de olyan rendíthetetlen nyugalommal, hogy a férfi torkán akadt a szó.

– Egyébként Réka is itt van nálam, a másik szobában – tette hozzá halkan. – Tudják, Réka ügyvéd. Éppen jegyzőkönyvet készít. Ha ebből az összegből akár egyetlen forint is eltűnik, vagy még egyszer meghallom, hogy „tartozásról” beszélnek, akkor kénytelenek leszünk hivatalos útra terelni az ügyet.

…kénytelenek leszünk hivatalos útra terelni az ügyet. Sőt, a gyámhatósághoz is fordulunk. Vizsgálják csak meg, milyen körülmények között él a gyerek, és pontosan mire mennek el a számára folyósított juttatások. Hajnalka, ugye te veszed fel utána a támogatást?

Az ajtó ekkor résnyire kinyílt. A küszöbön Réka jelent meg, komoly arccal, kezében telefonnal, amelynek kijelzőjén egyértelműen látszott: rögzítés folyik.