— Őszintén, miért kellene? — kérdezte a férjétől. — Lehet, hogy nem az én dolgom, de alig nevelt téged. Tizenhat éves korod óta magadra voltál utalva. Az esküvőnkre egy fillért sem adott, viszont észrevétlenül eltüntette a kávéfőzőnket. És most mi tartsuk el?

Márk azonban nem változtatott a döntésén, így Erikának végül be kellett érnie a havi tízezer forinttal.

A nő ennek ellenére továbbra is minden ismerősének arról panaszkodott, milyen kilátástalan helyzetbe került. Érdekes módon azonban a „szűkös” körülmények között is jutott pénze és ideje kikapcsolódásra, kisebb utazásokra, programokra.

Május elején Erika ismét meglepő bejelentéssel állt elő, ami újabb feszültséget hozott a család életébe.

Május elején Erika ismét telefonált a fiának, és ellentmondást nem tűrő hangon közölte vele:

– Figyelj, Lillát vidd magadhoz két hétre.

– Mégis miért? – kérdezett vissza Márk értetlenül.

– Elutazom. Szükségem van egy kis pihenésre, az idegeim teljesen kikészültek. Mostanában egyre rosszabbul érzem magam.

– Ez most nem fog menni – vágta rá azonnal Márk. – Fogadj fel egy bébiszittert. Egyébként mitől merülsz ki ennyire? Jelenleg nem is dolgozol.

– Mindentől! – csattant fel Erika. – A gyerekneveléstől, az állandó házimunkától, ettől az unalmas, monoton mindennaptól. Nem, idegenre nem bízom a lányomat. Csak benned bízom meg.

– Nóra és én egész nap dolgozunk. Ki kísérné Lillát iskolába? Egyedül nem tud közlekedni, át kell szállnia. Ki felügyelne rá? Hívd fel Balázst, vigye el ő.

– Már beszéltem vele! – fakadt ki Erika dühösen. – Azt mondta, oldjam meg a gondjaimat egyedül.

A beszélgetés után Márk azonnal felhívta a nevelőapját. Balázs őszintén meglepődött.

– Három napja nem is hallottam felőle – mondta csodálkozva. – Egy szóval sem említette Lillát. Persze hogy elhozom a lányt, már indulok is. Nem értem ezt a nőt… miért keveredik folyton valami bonyodalomba? Miért hozzád passzolná a gyereket, amikor itt vagyok én, az édesapja? Mondtam én valaha Erikának nemet?

Amikor Márk elmesélte mindezt Nórának, a nő csak a fejét csóválta.

– Direkt akart kellemetlenséget okozni – jegyezte meg keserűen. – Hogy nekünk se legyen nyugtunk. Rád akarta tolni Lillát, csak hogy felkavarja az életünket. Borzasztóan nehéz természet az édesanyád, egyre nehezebb elviselnem.

Erika végül elutazott, és néhány hét múlva lebarnulva tért haza – ám az arckifejezése mégis sértett volt.

Elmondása szerint külföldön balszerencse érte: a tengerparton ellopták a telefonját, így teljesen elszigetelődött a külvilágtól.

– Fogalmam sincs, mit csináljak most, Márk – panaszkodott sóhajtozva. – Az egész életem abban a készülékben volt. A számomat még csak visszaszerzem, de mibe tegyem? Szükségem van egy új telefonra.

Márk jól tudta, hogy ebből nem lesz könnyű kibújni, ezért beleegyezett, hogy segít. Nem sokkal később azonban megbánta a döntését.

– Ez meg micsoda? – meredt rá Erika felháborodva, amikor átnyújtotta neki a dobozt. – Ezt nekem szántad?

– Egy telefon, amit kértél – felelte türelmesen Márk. – Mi a probléma vele?

– Ezt a vacakot még kézbe venni is szégyen! Ilyet idős embereknek vagy kisiskolásoknak vesznek, hogy ne legyen kár érte, ha elhagyják. Komolyan gondolod, hogy a saját anyádnak ilyen ócskaságot adsz?