— Mennyivel tartozik? – kérdezte ilyenkor Márk fáradtan.

— Nekem ötezer, Zoltánnak három, Diána néninek pedig tíz.

Márk ilyenkor elővette a félretett pénzét, feltörte a perselyt, és fizetett. Újra és újra.

— Márk, meddig mehet ez még így tovább? – szakadt ki ismét Rékából a kérdés. – A testvéred miatt se felújítás, se új bútor, se pihenés nem jut nekünk… és én már kezdem úgy érezni, hogy ennek soha nem lesz vége.

Márk tehetetlenül tárta szét a kezét.

— Réka, mégiscsak a testvéremről van szó. Valahol felelősséggel tartozom érte — próbált mentegetőzni.

— Ugyan már! Huszonkilenc éves, egészséges férfi! — csattant fel Réka. — Ideje lenne, hogy a saját számláit maga rendezze!

— De hát nincs rendes állása… alkalmi munkákból él, meg anyu nyugdíjából húzza ki valahogy.

— És ez rád tartozik? Kötelező eltartanod? — kérdezett vissza indulatosan. — Ha tényleg támogatnád, akkor legalább terveznél. Ennyi megy ételre, ennyi ruhára. De ez? Ideállít, felveri a port, feléli, amit tud, aztán kereket old. Te pedig loholsz utána, és fizeted a számláit!

Egy pillanatra csend lett.

— Eszébe sem jut összeszedni magát? — tette hozzá halkan, de élesen.

Márk nem felelt.

— Hallgatsz? Rendben, akkor majd én kimondom! — folytatta Réka. — Nekünk családunk van, két gyerekünk. Elsősorban rólunk kell gondoskodnod. Ha viszont a fivéred fontosabb, ám legyen!

A hangja megremegett, de nem hátrált meg.

— Elválok tőled. Felezzük a lakást, és fizetheted a gyerektartást. Elegem van abból, hogy a testvéred tivornyáit mi finanszírozzuk!

— Réka, azért nem élünk nyomorban…

— Ha valóban szükséget szenvedne, egy szót sem szólnék! De hogy pezsgővel locsolja a környék macskáját a mi pénzünkből? Ezt nem tűröm tovább! Vagy rendet teszel nála, vagy külön utakon folytatjuk!

Ekkor bevillant neki Benedek összetört mosdókagylója.

— Menj el anyádhoz, beszélj Leventével, és hozd vissza a pénzt a mosdóért! Meg azt is, amit ma reggel rajtad vertek le az adósságai miatt! Nem érdekel, mivel próbál majd etetni. Most választanod kell: melyik család az első?

— Ez így nem fair! — tiltakozott Márk. — Nem lehet ilyen döntés elé állítani!

— A méltányosságról most inkább hallgass — sziszegte Réka összeszorított foggal. — Hallottál és értettél. Innentől rajtad áll.

— Ne emeld fel a hangodat Leventével szemben! — lépett közbe Emese, védelmezően a kisebbik fia elé állva. — Így is elég baja van az életben!

— Anya, talán ideje lenne végre felnőnie! Ha felelősséget vállalna, talán rendbe jönnének a dolgai!

— Semmi közöd hozzá! Nem te fogod kioktatni! — csattant fel az asszony.

— Nem is akarom! — emelte meg Márk a hangját. — De miért nekem kell finanszíroznom a szórakozását?

— Mert te vagy az idősebb! A család férfitagja! Kötelességed támogatni minket!

— Nekem is van családom! Két gyerekem! Nekik tartozom elsősorban! Ehelyett minden pénzem erre a feneketlen gyomorra megy el, és még nekem kell szégyenkeznem a szomszédok előtt a húzásai miatt!

— Nem halsz bele! — vetette oda Emese keserűen.

— Nem halok bele? — Márk hitetlenkedve nézett rá, mintha kicsúszott volna alóla a talaj.