Réka azonnal megfeszült.

— Ha az öcséd az, be ne engedd! Ha mulatni akar a városban, vegyen ki egy szobát magának!

— Nem kell aggódnod — felelte Márk, miközben az ajtó felé indult. — Megmondtam, hogy vége. És amit mondok, az úgy is marad.

Ajtót nyitott.

— Jó reggelt, Márk — köszöntötte Norbert kissé feszengve.

— Jó reggelt — biccentett vissza hűvösen.

Az idősebb férfi zavartan megköszörülte a torkát.

— Egy kényes ügyben jöttem… Talán tudna segíteni. Nem tudja véletlenül, hol találom az öccsét?

Márk hátán végigfutott a hideg, pedig odakint nyári meleg tombolt.

— Történt valami, Norbert?

A férfi lesütötte a szemét.

— Azt hittem, Levente hamarosan visszajön. Azt mondta, váltott műszakokban dolgozik, ezért jár ritkán haza. Mindig azt ígérte, hogy a következő alkalommal már komolyra fordítják a dolgot… Tudja, a kisebbik lányomról van szó. Lilláról. Egy ideje együtt voltak.

Szavai kapkodva, rendezetlenül törtek elő, mégis egyre világosabbá vált, merre tart a történet. Márk érezte, hogy verejték gyűlik a homlokán.

— Lilla már az ötödik hónapban van — mondta végül Norbert halkan. — És Levente azóta sem adott életjelet magáról.

— Tudom, hogy testvérek vagytok… Talán tudnának segíteni, merre keressük? — tette hozzá Norbert bizonytalanul.

A kérdés tapintatosan hangzott, mégis úgy csapódott Márkhoz, mint egy pofon. A gyomra összerándult, a torkában megakadt a szó. Fogalma sem volt, mit feleljen.

Ekkor zaj hallatszott a lépcsőház felső szintjéről. Norbert két idősebb fia sietett le a fokokon.

— Apa, állj félre!

Mire Márk felfogta volna, mi történik, már megragadták a kabátjánál fogva. Az egyikük olyan erővel rántotta magához, hogy a lába elemelkedett a földtől, a következő pillanatban pedig a falhoz csapódott. A tarkója koppant, elsötétült előtte a világ.

— Hol bujkál? — sziszegte az egyik férfi, fölé hajolva. — Elmondod szépen, vagy várjuk meg, míg a temetésedre jön haza?

Márk alig kapott levegőt. Tudta, hogy nincs választása. Rekedt hangon lediktálta a címet, és azt is, hogyan lehet odatalálni.

— Ne haragudjon, Márk — szólalt meg végül Norbert fáradtan. — Nem egyszerű helyzet ez. A fiaim a húgukért tűzbe mennének.

Egy hétnél sem telt el több, amikor Márknak és Rékának a faluba kellett utaznia. Emese nem bírta elviselni, ahogyan megtudta, hogy Levente gyermeket vár. A szíve feladta a harcot.

A temetés előkészületei rájuk maradtak, mert Levente kórházban feküdt, súlyos sérülésekkel, több töréssel.

— Márk, találtam egy furcsa dossziét — szólt Réka, miközben az anyósa ruhái között keresett megfelelő öltözéket a ravatalhoz. — Látszik rajta, hogy évek óta nem nyúlt hozzá senki.

— Biztos valami végrendelet — legyintett Márk keserűen. — Úgysem rám hagyott volna bármit.

— Ránézhetek? — kérdezte a nő, de már ki is nyitotta, és lapozni kezdte a megsárgult papírokat.

Márk látta, hogy az engedélye puszta formalitás, ezért inkább folytatta a rendrakást. Aztán Réka hangja remegve törte meg a csendet.

— Drágám… itt van egy levél az édesapádtól. És… — a szája elé kapta a kezét — örökbefogadási iratok.