Az asszony egy pillanatra megtorpant, majd zavartan felelt:

— El sem hiszed… Valószínűleg otthon felejtettem őket a kartonomban. De semmi gond, holnap visszamegyek a rendelőbe, elkérem újra, és mindent megmutatok.

Márk keserűen elmosolyodott.

— Nem szükséges. Ennyi nekem elég volt. Nem zavar, ha itt laksz, de ha azt szeretnéd, hogy Lilla is elfogadja a jelenlétedet, akkor viselkedj tisztességesen. Nem ok nélkül kérte, hogy magad intézd a bevásárlást és a főzést. Az előző látogatásaid alkalmával folyton dirigáltál, mindenbe beleszóltál, állandóan kritizáltad őt. Mondd, ki tűrné ezt hosszú távon? Ezek a szabályok azért születtek, hogy te is megérezd, milyen, amikor korlátok közé szorítanak.

Ildikó lehajtotta a fejét.

— Értem, fiam. Igyekszem úgy viselkedni, ahogy elvárjátok. Remélem, sikerül megfelelnem.

Az elhatározása azonban nem tartott sokáig. Alig fél nap múltán ismét előjött a régi természete. Másnap már megint talált valamit, ami nem tetszett neki, és nem állta meg szó nélkül. Lilla türelme ekkor szakadt el. Olyan heves vita kerekedett, hogy az egész lakás zengett tőle.

A veszekedés csúcspontján Lilla felkapta a kabátját, és szó nélkül kiviharzott az ajtón. Csak egy óra múlva tért vissza. A kezében egy jegyet tartott. Odalépett az anyósához, és némán felmutatta a másnap kora reggeli vonatra szóló menetjegyet. Az este hátralévő részében egyetlen szót sem szólt hozzá. Márk csupán megvonta a vállát, jelezve, hogy ebbe most nem kíván beleszólni.

Lilla határozottsága megtette a hatását. Ildikó nem kezdett újabb alkudozásba, nem keresett kifogásokat, hogy maradhasson. Hajnalban csendben összepakolt, és elhagyta fia lakását.

Lilla nem áltatta magát azzal, hogy az anyósa most hirtelen belátóbb lett. Valószínűbbnek tartotta, hogy Ildikó ismét sértődötten meséli majd a falujukban, miként tették ki őt a saját gyermeke otthonából, és hogyan alázták meg. Ám ehhez a történethez már hozzászoktak. Nem először fordult elő, hogy efféle panaszokat terjesztett. Ráadásul a környéken sokan ismerték Ildikót: tudták róla, hogy hajlamos a túlzásokra és a hangos jelenetekre, így a szavait sem vették készpénznek.

Lilla életében először állt ki ilyen keményen az anyósával szemben. Eleinte mardosta egy kis bűntudat. Később azonban ráébredt, hogy a saját határait megvédeni nem bűn, hanem kötelesség. Senkinek sincs joga felborítani az ő nyugalmát — különösen nem vendégként. És nemcsak ebben a helyzetben igaz ez, hanem az élet minden területén. Ha az ember megtanulja megóvni a saját terét, sokkal kiegyensúlyozottabbá válik az élete.