– Ugyan már, mi ezen a nagy ügy? Majd veszünk másikat – legyintett Gergő.

Ebben a pillanatban Levente is előkerült, haját törölgetve.

– Mi égett le? – kérdezte közömbösen. – Ja, hogy a serpenyő? Kár érte. Réka, súrold ki, aztán csinálok még tojást, mert éhen halok.

– Hogy én súroljam ki? – fordult felé hitetlenkedve Réka. – Majdnem felgyújtottad a lakást, és még nekem kell eltakarítanom utánad?

A hangja remegett a dühtől. Nem csupán az edény miatt volt felháborodva, hanem amiatt a nemtörődöm hangnem miatt is, ahogy Levente az egészet kezelte.

Gergő zavartan figyelte a jelenetet. Ilyennek még sosem látta a feleségét. Odalépett hozzá, és óvatosan átkarolta a vállát.

Réka mély levegőt vett, próbált uralkodni magán.

– A hűtőben van leves. Ha éhes vagy, azt ehetsz – mondta végül hűvösen.

– Nem szeretem a levest – húzta el a száját Levente.

Réka már kifelé tartott a konyhából, de még visszaszólt:

– Nem érdekel. Akkor maradj éhes. Vagy menj haza!

Az este hátralévő része feszülten telt. Réka hol a férjével, hol a sógorával vitatkozott, morgott, szemrehányásokat tett. Képtelen volt napirendre térni a történtek felett. Nem a tárgy értéke számított igazán, hanem az a felelőtlenség, amit Levente tanúsított.

Másnap reggel újabb meglepetés érte: megérkezett Ildikó.

Az anyós már az előszobában, kabátját levéve, számonkérően kezdett beszélni.

– Nem gondoltam volna, hogy ilyen indulatos tudsz lenni – csóválta a fejét. – Kiabálni egy gyerekkel? Ráadásul még ki is akarod tenni?

– Tudja egyáltalán, mit csinált a fia? – kérdezett vissza Réka, ezúttal már nem visszafogottan.

Mindig illedelmesen viselkedett, így nevelték. Most azonban elszakadt benne valami.

– Egy serpenyő miatt ekkora jelenet? – legyintett Ildikó. – Úgy látom, jobb lesz, ha itt maradok egy ideig. Nem hagyom, hogy bántsák a fiamat.

Réka szinte megszédült.

– Hogyhogy itt marad? Ez nem panzió!

– Gergő, hallod, milyen hangnemben beszél velem a feleséged? – fordult a fiához Ildikó, majd már be is vonult a konyhába, és sürgölődni kezdett. – Szegény gyerek még nem is evett rendesen.

Ez volt az a pont, amikor Rékának végképp elege lett. Felkapta a táskáját, és Emeséhez ment.

– Nem bírom tovább – zokogta barátnője vállán. – Nem akarom, hogy Levente nálunk lakjon. Pláne nem az anyjával együtt.

– Akkor lépj valamit – mondta Emese határozottan.

– Mégis mit?

– Bármit. Gondold végig: miért jönnek hozzátok? Azért, mert kényelmes. Van külön szoba, tele a hűtő, Gergő jól keres. Túl jó dolguk van nálatok. Változtass ezen.

Réka egész éjjel forgolódott, nem jött álom a szemére. A szavak újra és újra visszhangoztak a fejében.

Reggel hazament. Megvárta, amíg Levente és Ildikó elmennek – az anyja épp a közeli főiskolára kísérte a fiát ügyet intézni –, és amikor végre egyedül maradt a lakásban, elhatározta, hogy nem halogatja tovább, amit kigondolt.

Azonnal munkához látott.

A kanapét, amelyen Levente aludt, áthúzta a konyhába – szerencsére elfért ott. A hálószobából a franciaágyat áttolta a nappaliba, utána a komód is követte, sőt még az éjjeliszekrényeket is sikerült kivinnie. Mire végzett, a lakás teljesen új képet mutatott.