Egy alkalommal Rékával ült be kávézni. A beszélgetés ismét ugyanoda kanyarodott.

— Nóri, meddig őrlöd még magad? — kérdezte Réka óvatos, de határozott hangon. — Fiatal vagy, csinos, szerető férjed van, saját otthonotok. Annyi minden adatott meg! Nem lehet, hogy túlságosan egyetlen dologra szűkíted le az életedet? Nem minden nőből lesz anya. Van, aki szándékosan nem vállal gyereket, és boldog.

Nóra akkor sértetten hallgatott, de legbelül tudta, hogy a barátnője nem rosszindulatból beszél. Mégsem tudott elszakadni a hiánytól. A fájdalom makacsul ott lüktetett benne, és nem engedte szabadon.

Egy éjszaka különös álom szakította fel az álmát. Egy kopár mezőn állt, fölötte vérvörös alkonyat izzott. A föld repedezett volt, a levegőben égett szag terjengett. A ködből egyszer csak egy idős asszony alakja bontakozott ki. Mély ráncok barázdálták az arcát, szemei sötét üregekből figyeltek, ősz haját szoros kontyba fogta.

— Nóra — recsegte a hangja — látom, mennyire gyötör a bánat. Van kiút. Ha anyává akarsz válni, költözz ki a városból. Egy faluba, ahol templom áll. Ott vár rád a sorsod.

Nóra kérdezni akart: melyik faluba? Ki várja ott? De az alak köddé foszlott, és ő zihálva, verítékben úszva riadt fel.

Reggel még maga is képtelenségnek tartotta a látomást. Mégis volt benne valami kétségbeesett kapaszkodás: ha már minden racionális út zsákutcának bizonyult, talán a legváratlanabb irány hoz változást.

A reggelinél akadozva mesélte el Márknak az álmot.

A férfi homloka ráncba szaladt.

— Nóra, ezt most komolyan gondolod? Már végigjártuk az ezoterikus kerülőutakat. Jósok, csodaszerek… Csak a pénzünk ment rá.

— Tudom, de ez más volt — erősködött Nóra. — Mi van, ha ez jel? Ha ez az esélyünk?

— Esély mire? Hogy mindent feladjunk, és kiköltözzünk valahová a világ végére?

— Nem bírom tovább! — tört ki belőle. — Elegem van a kórházakból, a tablettákból, a sajnálkozó pillantásokból. Én csak egy gyereket szeretnék.

A könnyei újra utat találtak. Márk mély levegőt vett. Látta, mennyire szenved a felesége, és ez tehetetlenné tette.

— Rendben — mondta végül engedékenyebben. — Nézzük meg, miről beszélünk. Melyik településről van szó?

— Bármelyikről, ahol templom van — vágta rá Nóra. — Nem számít, hol. Csak próbáljuk meg.

Márk hosszan hallgatott, majd lassan bólintott.

— Jó. Utánanézünk. De semmit nem ígérek.

Órákon át böngészték a környék térképét. Kiderült, hogy a közeli agglomerációban több kisebb falu is van templommal. Nóra sorra nyitotta meg a képeket, olvasta a hirdetéseket.

— Nézd! — kiáltott fel hirtelen. — Pápa! Látod ezt a templomot? Gyönyörű! Azt írják, tiszta a levegő, nyugalom van, és több ház is eladó.

Márk kétkedve szemlélte a monitort. A hely valóban festői volt, de a munkalehetőségek kérdése továbbra is nyomasztotta.

— Nem tudom, Nóra… Úgy tűnik, inkább idősek lakják. Mit kezdenénk ott?

— Majd kitaláljuk — felelte eltökélten. — A lényeg, hogy kapjunk egy esélyt.

A vita azonban nem zárult le ennyivel. A következő hetekben Nóra szinte megszállott eltökéltséggel tért vissza a témára. Nap mint nap újabb és újabb érveket sorakoztatott fel Pápa mellett, fényképeket mutatott a csendes utcákról, a templomról, a zöldellő kertekről, és arról beszélt, hogy ez talán az utolsó lehetőségük arra, hogy végre teljes legyen az életük.