– Ígéretet tettem anyának. Tudod, milyen körülmények között.

Dóra tudta. Anyósa a halála előtt valóban szót kért a fiától. A még szinte gyerek Márk akkor minden gyászát és kötelességtudatát ebbe az eskübe sűrítette. A húgáról való gondoskodás így nem egyszerű segítséggé, hanem láthatatlan, de annál szorosabb fogadalommá vált, amely lassan az egész életüket átszőtte.

Ez a láthatatlan kötelék az évek múltával nem lazult, hanem egyre szorosabban fonta körbe Márk mindennapjait.

Kezdetben csak apró súrlódások voltak. Dóra óvatosan felvetette, hogy talán érdemes lenne Rékának szakember segítségét kérni bizonyos helyzetekben, ahelyett hogy Márk minden hétvégéjét feláldozza. A javaslat azonban hamar visszajutott a testvérhez.

– A feleséged nem akarja, hogy mellettem állj? – kérdezte sértett hangon Réka.

Márk ilyenkor Dórát kérte, maradjon ki ebből. „Ne szólj bele” – ismételgette fáradtan. Aztán jött a kölcsön ügye. Réka rábeszélte bátyját, hogy vállaljon kezességet érte. Amikor Dóra meglátta a papírokat, elszorult a torka: az összeg messze meghaladta azt, amit a családi kassza biztonsággal elbírt volna.