– Márk, ez komoly kockázat. Mi lesz, ha nem tud törleszteni?

– Fog tudni – felelte határozottan. – Megígértem anyának, hogy nem szenvedhet hiányt semmiben.

– A hiány nem ugyanaz, mint az, hogy mi tartjuk el – vágott vissza Dóra.

– Te ezt nem értheted. Neki nincs senkije.

Az „egyedül” szó varázserejű kulcsként működött. Réka pontosan tudta, mikor kell kimondania. Dóra pedig mind gyakrabban érezte úgy, mintha harmadik fél lenne a saját házasságában – nem társ, csupán akadály a testvéri kötelesség útjában.

Az ötödik házassági évfordulójuk jelentette a fordulópontot. Márk előre asztalt foglalt annál a vízparti, meghitt étteremnél, ahol évekkel korábban megkérte Dóra kezét. Gyertyafény mellett ültek, amikor megcsörrent a telefon. Márk arca megfeszült a kijelző láttán. Lefordította a készüléket, de a hívás újra és újra befutott, már-már kétségbeesett kitartással. Végül elnézést kért, és kiment az előtérbe.

Néhány perc múlva visszatért.

Márk feldúltan lépett vissza az asztalhoz, arca kipirult, tekintete idegesen vibrált.