Az éjszaka szó nélkül telt el. Reggel Dóra a szokásosnál korábban rázta fel.

— Készülj. Átmegyünk Rékához.

— Minek?

— Beszélgetni. Hármasban.

Márk ezt esélyként élte meg, még fel is derült az arca az úton.

Réka köntösben, kávésbögrével a kezében nyitott ajtót rendezett lakásában. Az előző napi megrázkódtatásnak nyoma sem látszott rajta.

— Nahát, vendégek ilyen korán? Gyertek csak beljebb.

Dóra szó nélkül lépett be, kabátját magán hagyva foglalt helyet a nappaliban. Tartása feszes volt, tekintete nyugodt.

— Réka — szólalt meg halkan, mégis határozottan — ma tiszta vizet öntünk a pohárba.

A levegő szinte megdermedt körülöttük.

— A testvéred az én férjem. Ami vele történik, az rólam is szól. Segíthet neked, de csak valódi szükség esetén, vagy ha én is egyetértek vele. A pénzügyi döntéseket közösen hozzuk meg. Én nem tettem ígéretet az édesanyátoknak. Ő igen. Csakhogy ennek a házasságunk látta kárát. Ennek most vége. Innentől más szabályok érvényesek.

Réka először hitetlenkedve felnevetett, aztán arca elvörösödött a dühtől.