— Márknak megfájdult a feje. Lepihent egy kicsit.

Lilla felállt.

— Akkor mi inkább indulunk. Nem zavarunk tovább.

A hideg utcára érve letépte a nyakláncot, a kapocs engedett, az ékszer a hóba repült.

— Meghibbantál? — hajolt le azonnal Benedek. — Ez arany!

És akkor Lilla sírni kezdett.

Igazán.

— Ostoba voltam… Mindent elrontottam… Mindenkinek…

— Gyere — mondta Benedek nyugodtan. — Tudom, hol búcsúztatjuk az óévet.

Néhány perccel később egy apró grúz étterem bejárata előtt álltak.

— Komolyan gondolod? — kérdezte Lilla könnyes szemmel.

— Teljesen. Foglaltam asztalt.

A nő ránézett, és hosszú idő után először érezte, hogy akadálytalanul jut levegőhöz.

— Menjünk — mondta Benedek halkan. — Kezdjük tiszta lappal. Hazugságok nélkül.

❦

Amikor Réka ajtót nyitott, és a küszöbön meglátta Gábort, különös módon nem érte igazi meglepetés. Pedig arra egyáltalán nem számított, hogy a volt férje felbukkan. Pontosabban nem is a felbukkanása volt meghökkentő, hanem az, hogy egy nagy, gurulós bőrönd állt mellette. Ugyanaz a koffer, amellyel közel kilenc hónappal korábban elhagyta a lakást, ünnepélyesen kijelentve, hogy soha többé nem tér vissza.

– Szia, Réka – szólalt meg Gábor halvány, bizonytalan mosollyal. – Boldog új évet!

A nő viszonozta a mosolyt, de nem az öröm beszélt belőle.