Hanem az a nyaklánc.

Kinga nyakában pontosan ugyanaz az ékszer csillogott.

Ugyanaz a finom ívű medál.
Ugyanazok a mélyvörösen izzó gránátkövek.
Még a lánc hossza is hajszálra megegyezett.

Mintha tükörbe nézett volna.

Belül valami hirtelen elszakadt. Egy vékony, addig feszesen tartott szál.

És vele együtt szertefoszlott az az érzés is, amelyet eddig szerelemnek nevezett.

Ennyire futotta a képzeletéből? — villant át az agyán keserűen.

— Teljesen megőrültetek? — sziszegte Márk, közelebb hajolva hozzájuk. — Azonnal el kell mennetek. Ez így vállalhatatlan!

Benedek egy lépéssel Lilla elé állt, mintha ösztönösen védené.

— Márk, nyugodj meg.

A konyhából Kinga hangja csendült fel:

— Márk, segítenél egy pillanatra?

A férfi ingerülten megfeszült, még vetett egy dühös pillantást Lillára, aztán ökölbe szorított kézzel elindult a hang irányába.

— Azt hiszem, nem túl boldog, hogy itt vagyunk — jegyezte meg Lilla halkan.

— Tényleg? — húzta félmosolyra a száját Benedek. — Nekem úgy tűnt, majd kicsattan az örömtől.

Lilla akaratlanul is felhorkant.

— Le kell vennem ezt a nyakláncot. Most azonnal — suttogta. — Segítesz?

— Szó sem lehet róla.

— De hát ugyanaz van rajta!

— Pontosan ezért marad rajtad.

— Ennek nem lesz jó vége… — remegett meg a hangja.

Benedek lesegítette róla a kabátot, gondosan félretette, majd kikísérte a nappaliba. Az asztal bőségesen meg volt terítve: elegáns tálak, aprólékosan elrendezett falatok, gyertyák. Látszott, hogy Kinga sok energiát fektetett az estébe.

Nem sokkal később ő is megjelent, kezében egy tál szendviccsel.

— A pezsgőt még betettem hűlni — mondta derűsen. — Majd éjfél körül bontjuk… Ó.

A tekintete Lilla nyakára siklott, és ott is maradt.

— Igen… — bólintott Lilla zavartan. — Nekem is feltűnt.

— Én vettem neki — vágta rá gyorsan Benedek. — Néha elképesztő egybeesések vannak.

— Tényleg? — kérdezte Márk az ajtóban megjelenve, kezében két üveggel. A hangja feszülten csengett.

— Együtt választottátok? — nézett rájuk Kinga figyelmesen.

Közelebb lépett. Most már kétség sem férhetett hozzá: a két ékszer minden apró részletében azonos volt.

— Igen, együtt — felelte Benedek higgadtan.

— Prágában? — csodálkozott Kinga. — Nem is tudtam, hogy jártál ott.

Benedek futó pillantást vetett Márkra. Az alig észrevehetően megrázta a fejét.

— Csak vicceltem — módosított azonnal Benedek. — Nem együtt vettük. Egyszerűen… ugyanarra esett a választásunk, csak máskor.

— Értem — vont vállat Kinga, bár a tekintete továbbra is kutató maradt. — Lilla, ha van kedved, szívesen megmutatom a lakást, mielőtt leülünk vacsorázni.

— Majd én! — vágta rá Márk túl gyorsan, és szinte menekülésként ragadta meg Lilla kezét. — Gyere, megmutatom a konyhát.

Amint becsukódott mögöttük az ajtó, a férfi arca megkeményedett.

— Felfogod, mit művelsz? — sziszegte indulatosan. — El kell menned. Most azonnal. Ez így vállalhatatlan!

— Ki akarsz dobni? — Lilla saját nyugalmán is meglepődött. — Azt mondtad, nem szereted őt. Akkor hazudtál?

— Nem hazudtam — felelte kapkodva, túl gyorsan.

— Akkor mitől rettegsz ennyire?

Márk elfordította a tekintetét.