A dermedt csendben végül én törtem meg a hallgatást.

— Réka ideköltözött?

— Ugyan már, ne ess túlzásokba — kezdte Márk, és idegesen tördelte az ujjait. — Réka bajban van. A férje egy utolsó alak, ivott, balhézott, aztán kirakta őt az utcára. Nemsokára szülni fog. Mondd, mégis hová menjen? Az anyjához, abba az egyszobás lakásba? Ott megmozdulni sem lehet. Itt viszont három szoba van, mi ketten bőven elférünk.

A hálószoba ajtaja megnyikordult, és Réka kilépett. A hasa hatalmasan előredomborodott, mintha mindig egy fél lépéssel megelőzné őt. Almát majszolt.

— Nahát, Eszter — mondta tele szájjal. — Igazán szólhattál volna, hogy jössz. Legalább rendet raktunk volna.

Aztán Ilonához fordult:

— Mondtam, hogy a kabátját rögtön be kellett volna tenni a gardróbba. Meggyűrődik, meg még szaga is lesz itt elöl.

— Nem lesz semmi baja — vágta rá Ilona határozottan. — A család összetart. Most nehéz időket élünk, de Eszter értelmes nő, megérti. Kicsit összehúzzuk magunkat. Egy év, másfél, amíg a pici járni nem kezd.