– Üdv itthon, Réka – suttogta az ablak üvegében tükröződő alaknak.

A félelem émelyítő hullámként kúszott fel benne.

Másnap be kell mennie dolgozni. Válaszolni a kíváncsi tekintetekre, miért nem otthon aludt. Összeszámolni a maradék forintokat a lakbér kifizetése után – alig marad valamije élelemre.

Márk nem fogja annyiban hagyni. Megjelenik majd, könyörög, fenyeget, vagy épp sajnáltatja magát. Ráuszítja a rokonságot is – Emese biztosan telefonál majd kioktató hangon… ugyanaz az Emese, aki fél éve vált el.

Levente vasárnap hívni fog. Neki mindent őszintén elmond. Ő mindig is jobban értette őt, mint bárki más.

Huszonöt év közös élet – több mint megszokás. Olyan, mint két fa, amelyek gyökerei összefonódtak a föld alatt: ha szét akarják tépni, az élő szövet szakad.

Leült az ablak mellé egy hokedlire. Lent egy taxi suhant el, a sárga fénykörben egy fiatal pár csókolózott.

Eszébe jutott, hogy öt éve mennyire szeretett volna beiratkozni egy virágkötő tanfolyamra. Márk akkor kinevette: „Ugyan már! Allergiás vagy a virágporra. És egy vagyonba kerül! Inkább locsold meg a palántáimat.”