– Most pedig halljuk az ifjú férjet! – rikkantotta Gergő, Márk távoli rokona, akit minden ünnepségre a harmonikája és harsány hangja miatt hívtak. – Na, Márk, talpra! Huszonöt év együtt? Az már majdnem életfogytig!

Vivien, a szomszéd, csilingelve nevetett – ugyanaz, aki három éve kölcsönt kért fürdőszoba-felújításra, és az utolsó ötezrest azóta sem adta vissza. Balázs, Márk főnöke, pocakos, gombszemű férfi, kaján mosollyal figyelte Rékát, mintha fejben a súlyát saccolná. Még Emese is elfojtott egy kuncogást, pedig nemrég vált el, és inkább komorság illet volna rá.

Márk kissé imbolyogva állt. A nemrég közösen vett zakója már szétnyílt a hasán; a harmadik fogás után szűknek bizonyult.

– Réka aranyat érő asszony – mondta nyomatékosan. Felesége ajkán megjelent a jól begyakorolt, feszes mosoly. – Nem könnyű természet, az igaz. Tud ő fúrni-faragni, megmondani a magáét… De hát ki tökéletes? Én sem vagyok angyal. Mégis kibírjuk egymás mellett!