– Miért vagy ilyen távolságtartó? Mosolyogj már… mindenki minket néz – suttogta, miközben visszaült mellé. – Aztán megnézem az ajándékodat is. Azt mondtad, meglepetés? Csak horgászbot ne legyen, abból már három is van.

– Lesz meglepetés, Márk. Igazi meglepetés – felelte halkan.

A hangja egyenletesen csengett, akár egy régi hűtőszekrény monoton zúgása a konyha sarkában. Az autó csomagtartójában – amelyet ma szokatlanul közel parkolt a kapuhoz, nem pedig a garázs mellé – ott lapult egy bőrönd. Nem az a nagy, amellyel öt éve Törökországba utaztak, hanem a másik: Réka kopott, egyetemi éveiből maradt kofferje, élete kezdetének tárgyi emléke.

A vacsora még majdnem három órán át tartott. Réka, mint egy kifogástalan háziasszony, gondosan ügyelt arra, hogy senki pohara ne maradjon üres, minden tányér időben cserélődjön, és a vendégek egyetlen kívánsága se maradjon teljesítetlen. Közben azonban egyre tisztábban érezte, hogy számára ez az este nem csupán ünnep, hanem határvonal is, amely után semmi sem marad a régiben.

A háziasszony szerepét hibátlanul vitte tovább: figyelte, kinél ürül a pohár, kinek fogyott el a saláta, hol kell új szalvétát adni. Léptei könnyedek voltak, mozdulatai begyakoroltak, mintha egy precízen beállított szerkezet működne benne, amely nem tévedhet.

Közben számok zakatoltak a fejében.

Százötvenezer forint – ennyibe került ez az este.

Nyolcszázezer – a felújítás ára, amelyet alig egy hónapja fejeztek be. „A jubileumra legyen minden makulátlan, ne égjünk senki előtt” – hajtogatta Márk, miközben az olasz csempék közül válogatott. Két nappal később Réka térden állva súrolta le róluk a megszáradt fugát, mert a mesterek hanyagul dolgoztak.

Huszonöt év házasság. Háromszáz hónap. Kilencezer nap.

Pillantása időről időre a férjére siklott. Márk éppen Balázzsal vitatkozott szenvedélyesen politikáról, villáját hadonászva; a hegyére szúrt pácolt gomba egyszer csak lerepült, és tompán a terítőn landolt. Márk észre sem vette, egyszerűen felszúrt egy másikat.

– Réka, maga maga az élő jóság – suttogta a fülébe Balázs felesége, egy sápadt asszony, akinek tetovált szemöldöke miatt arca állandó meglepettséget tükrözött. – Az én uram már teljesen kezelhetetlen… De a maga férje igazi családfő! Szép ház, vadonatúj autó, a fiuk is rendben van… Csak élvezni kell az életet!

– Élvezem… igazán – felelte Réka halvány mosollyal.

A fiuk. Levente. Nemrég töltötte be a huszonhármat. Győrben él, programozóként dolgozik. Hetente egyszer, vasárnaponként telefonál. Mindig jobban értette az anyját, mint az apja valaha.

Mire a vendégek szedelőzködni kezdtek, jóval elmúlt éjfél. Márk a fotelben terpeszkedett, jóllakottan, elnehezülve; öve kigombolva, arca kipirulva.

– Rékám… elvinnéd Balázsékat? Nem ülök most volán mögé… taxit hívni se elegáns… adjuk meg a módját – motyogta.

– Persze – bólintott nyugodtan.

Az autó belsejében idegen parfüm és alkohol szaga keveredett. Balázs hátul próbált dalra fakadni, felesége csitította, és halkan bocsánatot kért. Réka egyenletes tempóban vezetett, óvatos kanyarokkal, sima fékezésekkel.