Hatásszünetet tartott.

– Tegnap Balázs kérdezi tőlem: „Márk, hogy bírod ennyi ideje mellette? Elég szigorú.” Erre én: „Nem az számít, ki kit tűr meg. Mi kölcsönösen eltűrjük egymást! Ez egyfajta együttélés, szimbiózis!”

Újabb kacajhullám söpört végig az asztalon. Réka mozdulatlan maradt; keze nyugodtan pihent a térdén, csak az ujjai szorították erősebben a ruha anyagát.

– De őszintén szólva… – váltott hirtelen bizalmaskodó hangra Márk, és előrehajolt annyira, hogy a nyakkendője belelógott a hidegtálba. – Hova menne? Huszonöt évet kibírt, kibír még ugyanennyit! Ugyan kinek kellenénk már egymáson kívül? Az öreg ló sem rontja el a szántást!

– Csókot! – sikoltott fel Vivien.

– Csókot! Csókot! – zúgta a társaság.

Márk közelebb hajolt. Erős arcszesz és fokhagyma szaga keveredett a leheletében. Réka az arcát fordította felé; a férfi ajka nedvesen tapadt a bőréhez.

– Miért vagy ilyen távolságtartó? Mosolyogj már… mindenki minket néz – suttogta, miközben visszaült mellé. – Aztán megnézem az ajándékodat is. Azt mondtad, meglepetés? Csak horgászbot ne legyen, abból már három is van.