Papucsba bújt, és trikóban, alsónadrágban kilépett a tornácra. A levegő hűvös volt, nedves föld és orgona illata keveredett benne.

Réka megnyomta a távirányítót. A csomagtartó fedél lassan felnyílt.

Márk közelebb lépett, és belenézett.

A vigyor fokozatosan leolvadt az arcáról.

– Egy bőrönd? – nézett rá értetlenül. – Mi ez, valami meglepetésutazás? A Maldív-szigetekre készülsz? És ez a táska miért van itt?

Réka odalépett, úgy állt meg, hogy az utcai lámpa fénye tisztán megvilágítsa az arcát. Különös könnyűség járta át, mintha egy szoros, régóta viselt páncélt oldott volna le magáról.

– Ez nem kirándulás, Márk. Elmegyek.

– Hova mennél? – pislogott zavartan. – Valami kiküldetés? Nyaralás? Mi ez az egész ostobaság ilyenkor?

– Elhagylak. Végleg.

A férfi megdermedt. Úgy bámulta, mintha idegen állna előtte, nem a felesége.

– Ittál valamit? – próbált erőltetett mosolyt varázsolni. – Réka, ne bolondozz… jó volt a vicc, elég volt… Gyere inkább vissza, és pakold el azt az asztalt.

– Az asztal mostantól a te gondod – felelte higgadtan. A táskájából elővette a kulcscsomót, rajta a kis házikó alakú kulcstartóval. – Vagy fogadj fel valakit. Több pénzed marad, hiszen rám már nem kell költened.