Nem akartam elhinni, amit hallok. A saját otthonomban oktatnak ki arról, hogyan viselkedjek?

Egy este munkából hazaérve megtorpantam az ajtóban. A nappali teljesen átalakult. A kanapé másik falhoz került, a fotel a sarokba volt száműzve, a szekrényt pedig elfordították.

– Mi történt itt? – kérdeztem csendesen.

– Így praktikusabb – vont vállat közönyösen Kinga. – A régi elrendezés nem tetszett.

Azonnal megkerestem Tibort, és elmondtam neki mindent. Láttam rajta, ahogy egyre jobban forr benne a düh.

– Ebből elég – jelentette ki végül. – Beszélünk Márkkal.

Aznap este behívtuk a fiunkat a konyhába, és magunkra csuktuk az ajtót.

– Márk, ez tarthatatlan – kezdte Tibor. – Kinga úgy viselkedik, mintha az övé lenne ez a lakás. Utasítgat, átrendezi a bútorokat. Idegennek érezzük magunkat a saját otthonunkban.

Márk arca elsápadt.

– Apa, nem rosszindulatból teszi! Csak szeretné, ha mindenkinek kényelmesebb lenne!

– Kinek kényelmesebb? – csattantam fel. – Folyton zaj van, rendetlenség. A gyerekek szemtelenek, Kinga nem pakol el maga után. Úgy érzem magam, mint egy házvezetőnő!