Éjfélre újra tisztaság lett. Leültem a kanapéra, és hallgattam a csendet. A régóta hiányzó, nyugodt csendet.

Egy hét múlva Márk hívott. Nem vettem fel. Tibor sem. Utána üzenetek érkeztek: szemrehányások, vádak, kegyetlenséggel illetett bennünket, azt írta, magára hagytuk a legnehezebb pillanatban.

Nem válaszoltam. Nem volt mit mondanom.

Egy hónap elteltével ismerősök meséltek róluk. Márk kivett egy egyszobás lakást a város szélén. Öten élnek ott: ő, Kinga és a három gyerek. Szűkösen, drágán, egyik napról a másikra.

Hát tanuljon belőle.

Kinga egyszer felhívott. Pénzt követelt. Azt mondta, Márk nem bírja egyedül, a gyerekeknek támogatás kell.

Röviden feleltem:

– Felnőttek vagytok. Oldjátok meg.

Sértéseket vágott a fejemhez, majd letette. Azóta sem keresett.

Fél év telt el. Tiborral végre nyugalomban élünk. Nincs állandó zaj, nincs idegen jelenlét a saját otthonunkban.

A hírek szerint Márk lefogyott, megviselt lett. A fizetése kevés. Kinga naponta elégedetlenkedik, a gyerekek tiszteletlenek. A pénz pedig folyik ki a kezük közül: három gyerek, albérlet, rezsi.