– Megismertem valakit – kezdte. – Kingának hívják. Harmincnyolc éves vagyok, ideje családot alapítani. Szeretném, ha találkoznátok vele.

Összenéztünk a férjemmel, és szinte fellélegeztünk. Végre.

– Hát persze, kisfiam! – mondtam örömmel. – Mikor hozod el?

– Jövő vasárnap. De… van három gyereke.

– Három? – kérdezett vissza az apja.

– Nyolc-, tizenegy- és tizenhárom évesek.

Egy pillanatra megdermedtem. Három gyerek már komoly felelősség.

– És az apjuk? – tudakoltam óvatosan.

– Régen elhagyta őket. Kinga egyedül nevelte fel őket. Erős nő. És szeretem.

Nem mondhattunk nemet a találkozásra.

Vasárnap reggel óta sürögtem-forogtam a konyhában. Süteményt sütöttem, salátákat készítettem, ünnepi terítéket raktam – mintha jeles alkalomra várnánk vendégeket.

Pontban kettőkor csengettek. Ajtót nyitottam. Márk állt ott, mellette egy vele egykorú nő. Kissé testes, fáradt arcú, haja hanyagul összefogva.

Mögötte három gyerek tolongott. A legidősebb fiú komoran méregetett, a középső lány egy pillanatra sem maradt nyugton, a legkisebb pedig nyűgösködött.