A kisfiú azonnal sírni kezdett, Kinga pedig ingerülten rám nézett.

– Ne beszéljen így a gyerekemmel! Még kicsi!

Elakadt a szavam. Letöröltem magamról a levet egy szalvétával. Tibor komoran ült mellettem, de nem szólt közbe.

Vacsora után a gyerekek a tévé elé telepedtek mesét nézni. Kinga ismét elfoglalta a helyét a kanapén. Az asztalt egyedül pakoltam le, elmostam a tányérokat, feltöröltem a ragacsos padlót. Segítség szóba sem került – Kinga a telefonját görgette, fel sem nézett.

Végül mégis odaléptem hozzá.

– Kinga, segítenél a mosogatásban?

Közömbösen nézett rám.

– Teljesen kimerültem. Egész nap dolgoztam. Pihennem kell.

Nem vitatkoztam. Visszamentem a mosogatóhoz.

Egy perc múlva Tibor jött be. Szó nélkül kézbe vette a konyharuhát, és törölni kezdte az edényeket. A mozdulatai feszesek voltak, látszott rajta, mennyire nehezen viseli a helyzetet.

– Kibírjuk – suttogtam. – Két hónap nem a világ vége.

Bólintott, de a homloka ráncolva maradt.

Márk este kilenc körül ért haza. Ahogy belépett, rögtön átölelte Kingát.

– Milyen volt a nap?

– Elment – felelte kurtán. – A gyerekek fáradtak. Én is.

Márk rám pillantott, halvány, kissé bűntudatos mosollyal.

– Anya, köszönöm, hogy befogadtatok minket.

Nem reagáltam.

Az első hét igazi próbatételnek bizonyult. Hajnalban már dübörgött a lakás. Futkározás, kiabálás, maximumra tekert tévéhang.

Hat óra körül rendszeresen felriadtam a zajra. Tibor morogva húzta a fejére a párnát.

Kinga ugyan dolgozott, de reggelente nem sietett felkelni. Tíz óra körül indult el, addig az ágyban maradt. A reggeli, az iskolai készülődés rám hárult.

A gyerekek ételt követeltek. Főztem nekik kását, készítettem szendvicseket. Turmáltak a tányérban, fintorogtak.

– Nem kérek kását! Palacsintát akarok!

– Ez rossz! Csinálj mást!

Összeszorított foggal ismételgettem magamban: csak átmeneti, csak két hónap.

Az esték sem hoztak megkönnyebbülést. Amikor Márk hazaért, együtt vacsoráztunk, és Kinga rendre szóba hozta a pénzt.

– Márk, a nagynak új kabát kell. Tudsz rá adni?

– Persze – válaszolta gondolkodás nélkül.

– A kicsinek sportcipő. Olyan ötvenezer forint körül lesz.

– Rendben.

Hallgattam, és nem értettem. Ennyi pénz egy gyerekcipőért, amit pár hónap alatt kinő? Márk azonban mindenre igent mondott.

Két hét elteltével Kinga egyre gyakrabban tett megjegyzéseket.

– A fürdőszoba csempéje elég régimódi. Ideje lenne felújítani.

– A hűtőben alig van valami. Vehetnétek jobb minőségű ételeket.

– Az internet is lassú. A gyerekek tanulásához gyorsabb kellene.

Lenyeltem a válaszokat. Tibor napról napra komorabb lett.

Egyik reggel, miközben a tűzhely előtt állva a reggelit készítettem, Kinga belépett a konyhába. Körbenézett, majd a tekintete megakadt a főzőlapon, és az arcára olyan kifejezés ült ki, mintha valami súlyos kifogásolnivalót fedezett volna fel.

…majd fintorogva méregette a tűzhelyet.

– Ildikó, ezen a serpenyőn süt? – kérdezte élesen. – Hát ez teljesen lepattogzott! Igazán vehetnének már rendes edényeket.

A kezemben megállt a fakanál. Öt éve használtam azt a serpenyőt, és soha semmi baja nem volt.