Végül mégis odaléptem hozzá.

– Kinga, segítenél a mosogatásban?

Közömbösen nézett rám.

– Teljesen kimerültem. Egész nap dolgoztam. Pihennem kell.

Nem vitatkoztam. Visszamentem a mosogatóhoz.

Egy perc múlva Tibor jött be. Szó nélkül kézbe vette a konyharuhát, és törölni kezdte az edényeket. A mozdulatai feszesek voltak, látszott rajta, mennyire nehezen viseli a helyzetet.

– Kibírjuk – suttogtam. – Két hónap nem a világ vége.

Bólintott, de a homloka ráncolva maradt.

Márk este kilenc körül ért haza. Ahogy belépett, rögtön átölelte Kingát.

– Milyen volt a nap?

– Elment – felelte kurtán. – A gyerekek fáradtak. Én is.

Márk rám pillantott, halvány, kissé bűntudatos mosollyal.

– Anya, köszönöm, hogy befogadtatok minket.

Nem reagáltam.

Az első hét igazi próbatételnek bizonyult. Hajnalban már dübörgött a lakás. Futkározás, kiabálás, maximumra tekert tévéhang.

Hat óra körül rendszeresen felriadtam a zajra. Tibor morogva húzta a fejére a párnát.

Kinga ugyan dolgozott, de reggelente nem sietett felkelni. Tíz óra körül indult el, addig az ágyban maradt. A reggeli, az iskolai készülődés rám hárult.