Ebben az otthonban már más rend uralkodott: kiskutya szaladgált a parkettán, „Zoli bácsi” nevetve hajolt le hozzá, Réka arca pedig sugárzott. Az ünnep még el sem érkezett, de a csoda már megtörtént – nélküle.

– Gábor, kérlek… menj el – fordult felé Réka halkan, szinte könyörögve. – Ezen már nem lehet változtatni.

– Akkor nincs remény? – kérdezte rekedten. Az utolsó szalmaszálba kapaszkodott, hátha meglát valamit a nő szemében, ami maradásra biztatja.

Réka elmosolyodott, de ebben a mosolyban nem volt helye számára.

– Dehogynem. A csoda már itt van. Csak épp egy olyan életben, ahol neked nincs helyed.

Az ajtó lassan, de határozottan bezárult előtte. Gábor ott maradt a lépcsőházban a bőröndjével, és a kezében tartott kisautó hirtelen súlyosabbnak tűnt bárminél. A remény, amit idáig cipelt, csendben szertefoszlott a zárt ajtó mögött.