Miközben beszélt, szinte látta maga előtt a feldíszített nappalit, az ünnepi asztalt, a pezsgős poharakat. Már-már biztos volt benne, hogy néhány szó még, és beléphet. Réka azonban a bejárati ajtófélfának támaszkodva, karba tett kézzel figyelte, és esze ágában sem volt félreállni.

– Egy éve még család voltunk. Most már nem vagyunk azok. Minden megváltozott, Gábor. Menj el.

– Apa? – hallatszott a folyosóról Benedek hangja.

A kisfiú jelent meg az előszobában, az egyetlen, akinek az arcán őszinte öröm villant. Gábor úgy kapaszkodott ebbe a pillantásba, mintha mentőöv lenne. Elmosolyodott, letette a bőröndöt, és sietve kinyitotta, hogy elővegye belőle a gondosan becsomagolt játék kisautót, miközben már szólásra nyitotta a száját.

– Most figyelj csak, kisfiam, hoztam neked valamit – mondta, és már nyúlt is a bőröndbe.

– Télapó! – kiáltotta Benedek hirtelen, és az arca egy pillanat alatt felragyogott.

Gábor zavartan pislogott. Nem értette, miről beszél a fia. A következő másodpercben azonban észrevette, hogy nincs egyedül az előszobában. Mellette ott állt egy piros ruhás, fehér szakállas alak. Először azt hitte, valamelyik szomszéd tréfálkozik, de hamar ráébredt, hogy a jelmezes férfi nem vendégségbe ugrott be rövid időre. Magabiztosan állt ott, mintha joga lenne hozzá. Nem hozzá érkezett – hanem a feleségéhez.