A fiuk azonban egy napon felkereste az apját, és nem kertelt.

– Apa, hagyd békén anyát. Írasd a nevére a lakást, és viselkedj férfiként. Ha a fele értéke kell, én kifizetem. Összegyűjtöm, törlesztem, ahogy tudom, de nem engedem, hogy bántsd őt. Nem szolgált rá. Mellette állok, bármi történjen.

Gábor hosszasan nézett a fiára, majd fáradtan sóhajtott.

– Úgy tűnik, rendes embert neveltünk belőled – mondta csendesebben. – Én is tudom, hogy igazad van… Csak nehéz elfogadnom, hogy ő küldött el, hogy már nincs rám szüksége. Nem beszélnél mégis a fejével?

– Már megtettem – rázta meg a fejét a fiú. – Azt mondta, nem tud megbocsátani. Ismered anyát: ha valamiben döntött, azon nem változtat. Sajnálom, mert mindkettőtöket szeretlek, de mostantól mindannyiunknak alkalmazkodnunk kell az új helyzethez.

Az idő végül elsimította a legélesebb indulatokat. Három év telt el. Gábor újranősült, egy nála jóval fiatalabb nőt vett feleségül. Eszter továbbra is tanított, csendesen, önállóan élt a lakásban, amelyért annyit kellett küzdenie. Amikor elérkezett a nyár, úgy döntött, megjutalmazza magát: befizetett egy kéthetes üdülésre a horvát tengerpartra, egy kellemes hangulatú szanatóriumba.

Az első napokat szinte mámorosan élvezte. Reggelente a sós levegő frissessége, napközben a víz csillogása töltötte fel. Estére ugyan kellemesen elfáradt, de jóleső elégedettséggel tért vissza a szobájába. A harmadik estén azonban úgy érezte, még nincs kedve korán lefeküdni, ezért lesétált a kivilágított sétányra.

Lassan andalgott a part mentén, amikor megpillantott egy barátságos, nyitott teraszú kávézót. Helyet foglalt egy kis asztalnál, ahonnan rálátott a hullámokra, amelyek a lámpák arany fényében csapódtak a kövekhez. Rendelt egy pohár cseresznyés sört, és csak nézte a vizet, hagyta, hogy a gondolatai elcsituljanak.

– Messziről jött, igaz? – szólalt meg mellette egy kellemes, mély férfihang.

Eszter odafordult. Egy ápolt, elegáns férfi állt mellette, nyílt tekintettel és könnyed mosollyal.

– Miből gondolja? – kérdezte kíváncsian.

– A helyiek ilyenkor ritkán üldögélnek egyedül. Többnyire társasággal érkeznek. Megengedi, hogy csatlakozzam?

A hangja lágy volt és magabiztos, nem tolakodó. Eszter bólintott. A férfi leült, majd elismerően pillantott a poharára.

– Jó választás. A parton ez a legjobb cseresznyés sör.

– Az igazat megvallva a pincér ajánlotta – mosolygott Eszter.

Beszélgetni kezdtek. A férfi bemutatkozott: Balázsnak hívták, programozóként dolgozott, negyvennyolc éves volt, és négy éve vált el. Azóta nem talált társat.

– Ennyi idősen az ember már nem ugrik bele meggondolatlanul semmibe – mondta elgondolkodva. – Óvatosabb lettem. Szeretném tudni, kivel osztom meg az életem.

Eszter közben észrevette határozott vonásait, az állán a jellegzetes kis gödröcskét. Ritkán mozdult ki otthonról – tette hozzá Balázs –, ezért külön örül, hogy ezen az estén mégis lejött a partra.

A beszélgetés egyre természetesebbé vált, és hamar kiderült, hogy Balázs rajong a régiségekért és a művészetért – s amikor Eszter meghallotta ezt, érdeklődve hajolt közelebb hozzá.