Erika legszívesebben tiltakozott volna – hogyan bízhatnak rá egy életet egy vadidegenre? –, de Lilla fájdalmas arca minden kételyt elsöpört. Inkább engedelmeskedett. Forralt vízért rohant, tiszta törölközőket, lepedőt szerzett. Gábor a folyosón próbálta csillapítani az utasok kíváncsiságát, akik egymás után dugták ki a fejüket a fülkékből.

Az idő vánszorgott. A kerekek zakatolása összefolyt Lilla elfojtott kiáltásaival. Az öreg meglepő magabiztossággal irányította a helyzetet, rövid, pontos utasításokat adott. Erika keze remegett, mégis tette, amit mondtak neki.

Több mint három óra telt el, mire a hajnal első fényei beszűrődtek az ablakon, és a vonat lassítani kezdett az állomás előtt. Abban a pillanatban éles, erőteljes sírás töltötte be a fülkét. Egy egészséges, erős kisfiú jött a világra.

Az öreg felállt, karjában a gondosan betekert újszülöttel, és Erikának nyújtotta.
– Tartsa meg egy percre. Az anyának pihennie kell.

A folyosón kitört az öröm. Amikor meghallották a csecsemő hangját, taps tört ki, valaki még ujjongott is. Egy középkorú asszony hirtelen előrelépett, és hitetlenkedve nézte a férfit.