– Igen… egy teát elfogadnék – felelte halkan.

A hang hallatán majdnem kicsúszott a kezéből a tálca. A mindig morózus, hallgatag utas most megszólalt.

– Tíz perc, és hozom – mondta gyorsan, majd becsukta az ajtót.

Amikor visszatért a gőzölgő pohárral, és letette elé, a férfi váratlanul megszólalt:

– Köszönöm.

Erika egy pillanatra megtorpant.

– Szívesen – válaszolta, majd kilépett a folyosóra, és halkan behúzta maga mögött az ajtót.

„Mi ütött ebbe? – töprengett. – Most hirtelen egészen normális ember benyomását kelti.” Vállat vont, és folytatta az ellenőrzést.

A kocsi végében, az egyik üres fülkében azonban valami szokatlanra lett figyelmes. A sarokban egy elhagyottnak tűnő zsák hevert.

„Csak ez hiányzott” – morogta magában. – „Még valami veszélyes csomag…”

Óvatosan közelebb lépett, és a lábával megbökte a kupacot. Abban a pillanatban vékony, reszkető hang szűrődött ki belőle:

– Kérem… ne tegyen ki. Csak el akarok jutni minél messzebb innen.

Erika felszisszent. A „zsák” megmozdult, és hamar kiderült, hogy nem csomag, hanem egy fiatal nő kuporog ott, kabátba burkolózva. Ráadásul előrehaladott terhes volt.

Az idegen azonnal sírni kezdett.

– Könyörgöm, ne küldjön le a vonatról! Nincs hová mennem. Elszöktem a vőlegényemtől és az anyjától. Ki akartak dobni, a gyereket pedig elvenni tőlem. De én nem adom oda senkinek!

Erika azonnal érezte, hogy most gyorsan kell cselekednie.

– Nyugalom. Először is, csendesedj le – mondta határozottan, de gyengéden. – Gyere velem a szolgálati fülkébe. Kapsz egy kis teát, aztán szépen, sorban elmondasz mindent.

A lány szipogva bólintott. A félelem még ott vibrált a szemében. Erika arra gondolt, mennyire fiatal lehet – talán még Dóránál is fiatalabb. Lilla – így mutatkozott be később – mohón falta a szendvicset, és szinte remegő kézzel kortyolta a forró italt.

Néhány perc elteltével már összeszedettebben szólalt meg:

– Szinte sablonos történet az enyém. Beleszerettem. Azt hittem, ő is szeret. De az anyja kezdettől fogva ellenezte. Aztán amikor kiderült, hogy gyereket várok… végképp nem tetszett nekik, hogy a baba „nem megfelelő vérből” származik…

Szavai elcsuklottak, de látszott, hogy most kezd csak igazán kibomlani a történet.

– …származik. Csak erről engem senki nem tájékoztatott – folytatta keserű mosollyal. – Árva vagyok, nincs mögöttem család. A lakást az államtól kaptam, teljesen hivatalosan, minden papírral rendben. Ők mégis elintézték, hogy ideiglenesen a nevükre kerüljön, arra hivatkozva, hogy majd nagyobbra cseréljük. Én meg hittem nekik. Aztán véletlenül meghallottam egy beszélgetést… Azt tervezik, hogy miután megszületik a baba, alkalmatlannak nyilváníttatnak. Elmebetegnek. Az anyja befolyásos ember, neki ez nem jelentene gondot. A gyereket megtartanák, engem pedig kiraknának az utcára. És ez még a „jobbik” forgatókönyv lenne.

Erika némán töltött még egy kevés teát a bögrébe, közben komoran latolgatta, mit is tehetne ebben a helyzetben.

– Nem vagyok sem lusta, sem haszontalan – tette hozzá Lilla halkan, és most először nézett egyenesen Erika szemébe. – Tudok főzni, takarítani, dolgozni bármit. Csak egy hely kellene, ahol meghúzhatom magam. A többit megoldom. A gyerekemet viszont nem adom oda senkinek.