Gábor alapvetően nem volt rossz ember, de ha arról volt szó, hogy rendre utasítsa Erikát, mindig talált rá alkalmat. A kollégák gyakran ugratták azzal, hogy biztosan tetszik neki a nő. Erika ilyenkor csak legyintett.

– Ugyan már, ne beszéljetek butaságot! – felelte rendszerint. – Látszik rajta, hogy ki nem állhat.

Nem értette, miért ilyen ellenséges vele Gábor, ezért igyekezett a lehető legkevesebbszer a közelébe kerülni. A buszt most még éppen elérte, és az ablak mellé is le tudott ülni. Leszálláskor azonban megbotlott a járdaszegélyben, és olyan szerencsétlenül esett el, hogy egy pillanatra elsötétült előtte a világ.

Amikor a szerelvényhez sántikált, abban reménykedett, senki sem figyelt fel rá. A harisnyája több helyen felszakadt, a szoknyája piszkos lett, az inge egyik ujja pedig kiszakadt.

Ekkor egy jól ismert hang ütötte meg a fülét:

– Jó reggelt, Erika. Mi történt magával? Csak nem egy átmulatott éjszaka után érkezett?

Gábor volt az. Erikában forrni kezdett a düh.

Mikor lesz már ennek vége? A férje akkor hagyta el, amikor Dóra hároméves volt. Azóta nem volt saját élete, csak a munka és a gyerek. Most pedig a lánya már a házasság gondolatával foglalkozik.