– Először is nyugodj meg – csillapította Erika. – Ilyen állapotban nem szabad felzaklatnod magad. Hová indultál egyáltalán? Pénz nélkül, egyedül?

Lilla vállat vont.

– Még nem tudom. Csak minél messzebb tőlük.

Erika nagyot sóhajtott.

– Hát te aztán feladtad a leckét… Rendben. Egyelőre elhelyezlek egy utasnál. Kicsit különös figura, de nem kell tartanod tőle. Mindig ilyen mogorva.

A lány hálásan ragadta meg a kezét.

– Köszönöm… tényleg, nem is tudom, hogyan háláljam meg.

Erika átkísérte a szomszéd fülkéhez, ahol a furcsa, remetének beillő férfi ült.

– Ő lesz az útitársa – mondta, Lillára biccentve.

A férfi végigmérte a lányt, pillantása megakadt a gömbölyödő hasán. Homloka ráncba szaladt, de egy szót sem szólt, csak visszafordult az ablak felé.

Erika visszatért a saját fülkéjébe, fáradtan roskadt le az ülésre.

– Micsoda nap… és még nincs vége – morogta maga elé. – Bárcsak már hazafelé tartanánk.

Az órájára pillantott: későre járt, hamarosan az egész kocsi elcsendesedik. Ma legalább részeg balhé nem volt – ennyi szerencséjük akadt.

Halkan kopogtak.

– Tessék? – szólt ki.

Az ajtóban Gábor állt.

– Szabad egy percre?

Erika gyomra összeszorult. Talán rájött a potyautasra? Most biztosan megkapja a magáét.

– Erika… – kezdte a férfi.

– Antalné – javította ki reflexből.

– Erika Antalné, bocsánatot szeretnék kérni. Nem volt igazam, amikor korábban magára támadtam. Segítenem kellett volna, nem számon kérni.

Erika meglepetten nézett rá, alig talált hangot.

– Hát… rendben. Elfogadom. Nekem sem kellett volna kiabálnom. Elragadtattam magam.

Gábor fürkészve nézte.

– Nem ütötte meg magát komolyabban?

– Csak egy kis zúzódás – legyintett mosolyogva. – Térd, könyök… elmúlik.

A férfi elnevette magát.

– Alaposan helyretett akkor! Mondhatni, jót tett az önérzetemnek.

Erika is felkacagott, majd hirtelen ötlettől vezérelve felajánlotta:

– Kér egy kávét? Van nálam egy egészen jó fajta, tasakos.

Leültek, és beszélgetni kezdtek, immár nem főnök és beosztottként, hanem két egyszerű emberként. Gábor levetkőzte hivataloskodó modorát, s kiderült, hogy meglepően jó humorérzéke van. Erika azon kapta magát, hogy kifejezetten élvezi a társaságát.

Ez a felismerés váratlanul zavarba hozta. Arca elpirult, gyorsan félrefordult, hogy leplezze. Gábor még észrevette volna, ám ekkor dörömbölés hallatszott az ajtón.

– Csináljanak már rendet ott! – zsémbelt egy utas. – Lehetetlen aludni ettől a zajtól!

Erika elsápadt. Azonnal tudta, melyik fülkéről lehet szó. Szinte futva indult el Lilláék felé, Gábor pedig értetlenül követte. A folyosón szembejött velük a különös öreg.

– Mit művelt vele? – csattant fel Erika.

Az öreg lenéző pillantást vetett rá.

– A hölgynek megindult a szülése. Van orvos a vonaton?

Erika szíve a torkában dobogott. A gondolatai összevissza kavarogtak, ahogy berontott a fülkébe. Lilla az ülés szélén ült, sápadtan, kapkodva a levegőt.

– Segítsen… kérem… – suttogta remegve. – Valami nincs rendben.

Erika riadtan fordult Gábor felé.

– Na és most mit javasol, főnök? – fakadt ki valaki ingerülten. – Már két hete nincs orvos a szerelvényen!