A kocsi végében, az egyik üres fülkében azonban valami szokatlanra lett figyelmes. A sarokban egy elhagyottnak tűnő zsák hevert.

„Csak ez hiányzott” – morogta magában. – „Még valami veszélyes csomag…”

Óvatosan közelebb lépett, és a lábával megbökte a kupacot. Abban a pillanatban vékony, reszkető hang szűrődött ki belőle:

– Kérem… ne tegyen ki. Csak el akarok jutni minél messzebb innen.

Erika felszisszent. A „zsák” megmozdult, és hamar kiderült, hogy nem csomag, hanem egy fiatal nő kuporog ott, kabátba burkolózva. Ráadásul előrehaladott terhes volt.

Az idegen azonnal sírni kezdett.

– Könyörgöm, ne küldjön le a vonatról! Nincs hová mennem. Elszöktem a vőlegényemtől és az anyjától. Ki akartak dobni, a gyereket pedig elvenni tőlem. De én nem adom oda senkinek!

Erika azonnal érezte, hogy most gyorsan kell cselekednie.

– Nyugalom. Először is, csendesedj le – mondta határozottan, de gyengéden. – Gyere velem a szolgálati fülkébe. Kapsz egy kis teát, aztán szépen, sorban elmondasz mindent.

A lány szipogva bólintott. A félelem még ott vibrált a szemében. Erika arra gondolt, mennyire fiatal lehet – talán még Dóránál is fiatalabb. Lilla – így mutatkozott be később – mohón falta a szendvicset, és szinte remegő kézzel kortyolta a forró italt.