– Nem vagyok sem lusta, sem haszontalan – tette hozzá Lilla halkan, és most először nézett egyenesen Erika szemébe. – Tudok főzni, takarítani, dolgozni bármit. Csak egy hely kellene, ahol meghúzhatom magam. A többit megoldom. A gyerekemet viszont nem adom oda senkinek.

– Először is nyugodj meg – csillapította Erika. – Ilyen állapotban nem szabad felzaklatnod magad. Hová indultál egyáltalán? Pénz nélkül, egyedül?

Lilla vállat vont.

– Még nem tudom. Csak minél messzebb tőlük.

Erika nagyot sóhajtott.

– Hát te aztán feladtad a leckét… Rendben. Egyelőre elhelyezlek egy utasnál. Kicsit különös figura, de nem kell tartanod tőle. Mindig ilyen mogorva.

A lány hálásan ragadta meg a kezét.

– Köszönöm… tényleg, nem is tudom, hogyan háláljam meg.

Erika átkísérte a szomszéd fülkéhez, ahol a furcsa, remetének beillő férfi ült.

– Ő lesz az útitársa – mondta, Lillára biccentve.

A férfi végigmérte a lányt, pillantása megakadt a gömbölyödő hasán. Homloka ráncba szaladt, de egy szót sem szólt, csak visszafordult az ablak felé.