Eszter eközben a férjével külön élt, a férfi lakásában. Nem sokkal később megszületett a kisfiuk, Márk, így Eszter otthon maradt vele. Eredetileg másképp tervezte: szeretett volna néhány évet dolgozni, tapasztalatot gyűjteni, és csak utána gyermeket vállalni. De az élet közbeszólt. Az abortusz gondolata fel sem merült benne, a férje pedig látszólag boldogan várta a fiát.

A házasságuk mégsem bizonyult tartósnak. Kiderült, hogy a férfinak viszonya van. Természetesen Eszter tudta meg utoljára, ahogy az ilyenkor lenni szokott. A „jóakarók” gondoskodtak róla, hogy értesüljön az igazságról. Óriási veszekedés lett belőle, végül elváltak, és Eszter visszaköltözött az anyjához. Csakhogy ott már Vivien és a férje is lakott.

– Látod, nővérkém, milyen az élet? – csóválta a fejét Vivien, látszólag együtt érzően. – Az ember megbízik egy pasiban, aztán tessék… Csak azt rontottad el, hogy ilyen hamar gyereket szültél. Én biztos nem kapkodom el. Talán majd negyven körül.