A pénzzel rendkívül megfontoltan bánt: minden forintot beosztott, rendszeresen takarékoskodott, és igyekezett tartalékot képezni a jövőre gondolva.

Eszter volt férje azért valamennyivel hozzájárult a fiuk neveléséhez: rendszeresen utalt pénzt Márk után, ami nem oldott meg mindent, de számított. Eszter minden fillért félretett, most már kifejezetten a továbbtanulásra gyűjtött. Mi lesz, ha a fiú nem kerül be államilag finanszírozott képzésre? – motoszkált benne gyakran az aggodalom.

Közben a húga, Vivien élete is alaposan felfordult az évek során. Az a cég, ahol korábban dolgoztak, valóban nem tiszta ügyletekkel foglalkozott, és amikor kiborult a bili, egyik napról a másikra mind ő, mind a férje, Benedek munka nélkül maradtak. Hosszasan keresgéltek, de a korábbi, kényelmes álláshoz hasonlót nem találtak többé. Végül beérték bármivel, csak legyen valami bevételük. Amíg azonban egyik alkalmi munkából a másikba sodródtak, teljesen felélték az anyjuk félretett pénzét is. Nekik maguknak ugyanis sosem volt megtakarításuk: amit megkerestek, azt gondolkodás nélkül el is költötték. Csak akkor kezdtek el komolyabban észbe kapni, amikor az idős asszony az utolsó nyugdíjas tartalékát is kivette a bankból, és közölte, hogy nincs több pénze. Addig inkább csak tessék-lássék módon kutattak állás után.

Mindketten betöltötték már a harminchatot, amikor hirtelen úgy döntöttek, ideje lenne gyereket vállalni.

– Tudod, anya, mostanában egészen más szemmel nézem a kisgyerekes nőket – jelentette ki egy nap Vivien. – Szinte nevetséges! Egész életemben azt mondtam, hogy nem nekem való az anyaság, most meg nem tudom kiverni a fejemből: kell egy baba, és kész! Ugye, anya, lesznek még unokáid?

Nevetve ölelte át az anyját, aki csak bizonytalanul vont vállat. Nem volt benne biztos, hogy ez ilyen egyszerű. Emlékezett rá, hogy Vivien az elmúlt években kétszer is klinikára ment – akkor még azért, hogy megszakíttassa a terhességet. Akkor nem kellett neki gyerek. A második beavatkozás után ráadásul komplikációk is adódtak, hosszasan kezelték. Igaz, később azt mondták, minden rendbe jött, de az ember ilyenkor sosem lehet teljesen nyugodt.

Eszter csak csóválta a fejét. Gyerek? De miből akarják felnevelni? Még saját lakásuk sincs, az anyjuknál élnek. Bár Viviének kényelmes így – ellátás biztosítva, rezsi alig az ő gondja. A fizetésük Benedekkel együtt is épphogy elég volt a mindennapokra; nyaralásról, utazásról már rég letettek. Most viszont új rögeszme költözött Vivien fejébe: mindenáron anya akar lenni. Egy alkalommal még az unokaöccsének is vett ajándékot – életében először. Egy gyerekeknek való társasjátékot hozott neki. Csakhogy Márk már tizenhét éves volt, emelt szintű matematikával foglalkozott, egyetemre készült; a gyerekjátékok kora rég mögötte maradt.

Az idő telt, de a várva várt terhesség nem következett be. Fél év, majd egy egész esztendő is eltelt eredmény nélkül. Végül az orvos mesterséges megtermékenyítést javasolt.

– Azt mondta, jogosult vagyok állami támogatásra, kvótára – újságolta Vivien az anyjának. – Hivatalosan is igazolták, hogy természetes úton nem lehet gyerekem, letelt a szükséges idő. Minden papír rendben van. Most megyünk feliratkozni a várólistára.