Vivien csak legyintett Eszter óvatosságára, és tovább dicsekedett az életével.

– Miért tennénk félre? – vágott vissza élesen. – Ha bezár a cég, majd találunk másikat. Nem kell mindentől rettegni! Ráadásul már befizettem az utazást, hamarosan megyünk pihenni. Te csak gyűjtögess nyugodtan az öregkorodra! – nevetett gúnyosan. – Ja, persze, neked még ott van a kölyköd is. Nem csoda, hogy eltűnik a pénzed.

Erika, aki végighallgatta a szóváltást, rosszallóan csóválta a fejét. Nem tetszett neki, ahogyan a fiatalabb lánya szórta a pénzt, de abban sem volt biztos, hogy Esztert támogatnia kellene. Úgy gondolta, mindenki a maga sorsáért felel. Amíg dolgozik, nem akarja, hogy a nyakába varrják az unokát. Ha Eszter vállalta a gyereket, akkor nevelje is fel – vélekedett. Szerinte nem az ő feladata helyrehozni azt, hogy a lánya házassága félresiklott.

Ebben a különös családban mindenki a saját világában élt. Ugyan egy lakásban laktak, mégis olyan volt az egész, mint egy albérlet több idegennel. A nagy alapterület lehetővé tette, hogy mindenki bezárkózzon a maga szobájába. Két hűtőszekrény is állt a lakásban: Vivien és Benedek külön készüléket vettek maguknak, tele drágábbnál drágább finomságokkal. Eszter és az édesanyja ezzel szemben felváltva főztek egyszerű ételeket – levest, főzeléket, fasírtot – maguknak és a kis Márknak. Vivienék ritkán főztek; inkább félkész ételeket melegítettek vagy étteremből rendeltek.