A pénzzel rendkívül megfontoltan bánt: minden forintot beosztott, rendszeresen takarékoskodott, és igyekezett tartalékot képezni a jövőre gondolva.

Eszter volt férje azért valamennyivel hozzájárult a fiuk neveléséhez: rendszeresen utalt pénzt Márk után, ami nem oldott meg mindent, de számított. Eszter minden fillért félretett, most már kifejezetten a továbbtanulásra gyűjtött. Mi lesz, ha a fiú nem kerül be államilag finanszírozott képzésre? – motoszkált benne gyakran az aggodalom.

Közben a húga, Vivien élete is alaposan felfordult az évek során. Az a cég, ahol korábban dolgoztak, valóban nem tiszta ügyletekkel foglalkozott, és amikor kiborult a bili, egyik napról a másikra mind ő, mind a férje, Benedek munka nélkül maradtak. Hosszasan keresgéltek, de a korábbi, kényelmes álláshoz hasonlót nem találtak többé. Végül beérték bármivel, csak legyen valami bevételük. Amíg azonban egyik alkalmi munkából a másikba sodródtak, teljesen felélték az anyjuk félretett pénzét is. Nekik maguknak ugyanis sosem volt megtakarításuk: amit megkerestek, azt gondolkodás nélkül el is költötték. Csak akkor kezdtek el komolyabban észbe kapni, amikor az idős asszony az utolsó nyugdíjas tartalékát is kivette a bankból, és közölte, hogy nincs több pénze. Addig inkább csak tessék-lássék módon kutattak állás után.