Nóra lassan oldalra fordította a fejét, és gyűlölettel teli pillantást vetett az anyjára.

– Ez nem is róla szól – mondta halkan, de a hangjában izzott a düh.

– Nem róla van szó – ismételte Nóra, és a szavai szinte vacogva törtek fel belőle. Az anyjára meredt, fogai összekoccantak a hidegtől, ajkai kékesre fagytak. – Te sosem akartad, hogy igazi családom legyen. Azt kívántad, hogy ugyanúgy végezzem, mint te. Egyedül, elhagyatva, boldogtalanul. Így legalább nem fojtogatna a saját irigységed.

– Elég legyen! – csattant fel Erika, és felugrott az ágyról. – Nem én tehetek arról, hogy a férjed egy aljas gazembernek bizonyult! Semmi közöm hozzá! Nem figyeltem utána, nem uszítottalak ellene. Ezt mind te találtad ki, hogy rám háríthasd a felelősséget azért, amit műveltél magaddal.

Nóra keserűen felnevetett.

– Nem figyelted, mi? Akkor mégis ki mondta el, hogy Márk másik nőhöz jár, és végül hozzá költözött?

Ebben a pillanatban felsírt Bence a kiságyban. Erika azonban nem a gyerekhez lépett. Gyors mozdulattal ledobta magáról a köntösét, farmerbe és pulóverbe bújt.